Jump to content

NBA - Legfölényesebb győzelmét aratta a Miami a szezonban

2019. 03. 14. 10:23

A Miami Heat több mint harminc ponttal verte a vendég Detroit Pistons csapatát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján.

A hazaiak 21-0-s "rohammal" nyitották a második félidőt, ami hozzájárult ahhoz, hogy szezonjuk eddigi legnagyobb arányú győzelmét arassák.

A nap rangadóját Houstonban vívták, ahol a címvédő Golden State Warriors a várt nagy csata végén, két ponttal nyert a házigazda Rockets ellen.

A vendégeknél a csapat egyik legjobbja, Kevin Durant nem léphetett pályára, ám Klay Thompson (30 pont), DeMarcus Cousins (27 pont) és a Stephen Curry (24 pont) is kiemelkedően teljesített. A Rocketsben James Harden 29 pontot szerzett és 10 gólpasszt adott, míg Chris Paul 24 ponttal zárt.

A Warriors a szezonban három vereség után először győzte le a texasi gárdát.

Az Oklahoma Cityt ezúttal is két sztárja, Russel Westbrook és Paul George vezette győzelemre. Előbbi 31 ponttal, 12 lepattanóval és 11 gólpasszal, míg utóbbi 25 ponttal és 9 lepattanóval zárt. A Thunder 17 pontos hátrányban is volt az első félidőben, végül mégis simán, 12 ponttal győzött, s ezzel beérte a Nyugati főcsoport harmadik helyén álló Houstont a tabellán.

Eredmények:

Oklahoma City Thunder-Brooklyn Nets 108-96

Washington Wizards-Orlando Magic 100-90

Atlanta Hawks-Memphis Grizzlies 132-111

Miami Heat-Detroit Pistons 108-74

Houston Rockets-Golden State Warriors 104-106

Phoenix Suns-Utah Jazz 97-114

(Forrás: sportrajongo.hu, m4sport, mti / Fotó: pixabay)