Jump to content

Nemi erőszakkal vádolják Cristiano Ronaldót

2018. 10. 17. 21:26

A Juventus és a portugál labdarúgó-válogatott ötszörös aranylabdás játékosát, Cristiano Ronaldót komoly vádakkal illeti egy amerikai modell, Kathryn Mayorga.

 

 

A hölgy elmondása szerint a portugál szupersztár 2009-ben megerőszakolta őt, majd 375 ezer dollárt, azaz több mint 100 millió forintot adott neki a hallgatásáért cserébe. A megállapodásukat papírra is vetették, azonban a 34 esztendős modell most kitálalt – írja a német Spiegel. 

Ronaldo a sógorával és unokatestvérével utazott Las Vegasba kikapcsolódni, a modellt pedig egy partin ismerte meg, majd a hotelszobájába invitálta.

Amikor megállapodtak a hallgatásról, a portugál futballista először azt mondta, hogy az együttlétet mindkét fél akarta, majd hozzátette, Kathryn Mayorga többször kérte, hogy hagyják abba.

A ügy a nő ügyvédjének köszönhetően került elő, aki panaszt nyújtott be a peren kívüli megegyezés ellen. Amennyiben a vádak beigazolódnak, Ronaldo komoly bajba kerülhet, ugyanis Nevada államban nagyon keményen büntetik a nemi erőszakot.

(Forrás: sportrajongo.hu, m4sport.hu / Fotó: pixabay)