Jump to content

Az Atlético tehet keresztbe a bajnoki címért küzdő Barcelonának

2020. 06. 29. 10:31

A bajnoki címért folytatott harcot nagyban befolyásoló rangadót rendeznek a spanyol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának keddi játéknapján, amikor a második helyezett Barcelona a közvetlenül mögötte álló Atlético Madridot fogadja.

A címvédő katalán csapat szombaton kétszer is vezetett Vigóban, végül azonban 2-2-es döntetlennel zárt, az elvesztett két pont pedig azzal járt, hogy a Real Madrid, amely vasárnap este Barcelonában nyert az Espanyol ellen, kicsit meglépett.

Quique Setién együttese ugyan a koronavírus-járvány miatt elrendelt szünet után még veretlen, de csak háromszor tudott nyerni, a döntetlenek pedig komolyan befolyásolhatják a végeredményt.

Az Atlético Madrid - szintén szombaton - 2-1-re verte az Alavést, ami mérföldkő volt a vezetőedző, Diego Simeone számára: mostantól a bajnokságban aratott győzelmek számát tekintve ő a legeredményesebb tréner a fővárosi klub történetében. Az argentin szakember irányításával a csapat 195. alkalommal gyűjtötte be a három pontot a La Ligában, a korábbi rekorder Luis Aragonés volt 194 élvonalbeli sikerrel.

A madridi gárdának egyébként jól megy a játék, az újrakezdés óta egy döntetlen után sorozatban négyszer nyert, és a legutóbbi tíz találkozóján veretlen maradt.

A két csapat legutóbbi, januári összecsapását 3-2-re az Atlético nyerte a Szuperkupa elődöntőjében, a szaúdi Dzsiddában, a bajnokság első felében viszont a Barcelona győzött 1-0-ra pár héttel korábban Madridban.

Az éllovas Real Madridra sem vár könnyű feladat, mert a bő élcsoporthoz tartozó Getafét fogadja a forduló csütörtök esti zárómérkőzésén. A főváros melletti település csapata hétfőn (ma) este még pályára lép a Real Sociedad ellen, és ha győz, a Villarrealt visszaelőzve az ötödik helyre kerül.

Zinedine Zidane listavezető csapata mind az öt mérkőzést megnyerte a leállás utáni szakaszban, így újabb sikere - valamint a Barcelona pontvesztése esetén - eltávolodhatna legnagyobb riválisától.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay, mti)