Jump to content

Jön a londoni rangadó, egykori sikerei helyszínére tér vissza Mourinho

2020. 11. 26. 11:43

A Premier League 10. fordulójában a Tottenham a Chelsea otthonába látogat. A mérkőzés pikantériáját természetesen José Mourinho személye adja, aki pályafutása egyik legsikeresebb időszakát töltötte a rivális londoni kékeknél. 

 

A tabellát 2014 augusztusa óta először vezető fővárosi csapat londoni riválishoz, a harmadik helyen álló Chelsea-hez látogat vasárnap. Mindkét gárda remek formában készül az összecsapásra, a hazaiak hét, a vendégek nyolc meccs óta veretlenek, a Spurs ráadásul mind a négy idegenbeli találkozóját megnyerte ebben az idényben. Mindkét csapat az élmezőnyben van a szerzett és a kevés kapott gólok tekintetében is: a Chelsea-nek 22-10, a Tottenhamnek 21-9 a gólkülönbsége.

A statisztika a házigazdák sikerét ígéri, az előző három PL-meccsükön ugyanis Chelsea-siker született, minden sorozatot figyelembe vége pedig a Spurs a legutóbbi 34 fellépése során mindössze egyszer tudott nyerni a Stamford Bridge-en (emellett 11 döntetlent és 22 vereség a mérlege).

A címvédő, jelenleg második Liverpool az otthon még nyeretlen Brighton vendége lesz szombaton kora délután, míg a negyedik helyezett Leicester City hétfőn a kiesőzónában álló Fulhamet fogadja. A Bajnokok Ligája csoportkörében már biztos továbbjutó Manchester City is verhető ellenfelet fogad, a Burnleyt, a Manchester United viszont az eddig remekül szereplő Southampton vendége lesz.

Premier League, 10. forduló:

péntek:

Crystal Palace-Newcastle United 21.00

szombat:

Brighton-Liverpool 13.30

Manchester City-Burnley 16.00

Everton-Leeds United 18.30

West Bromwich Albion-Sheffield United 21.00

vasárnap:

Southampton-Manchester United 15.00

Chelsea-Tottenham Hotspur 17.30

Arsenal-Wolverhampton Wanderers 20.15

hétfő:

-----

Leicester City-Fulham 18.30

West Ham United-Aston Villa 21.00

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay)