Jump to content

Júliusban, Jerezben indulhat a gyorsaságimotoros vb-szezon

2020. 05. 07. 14:35

A sorozat csütörtöki közleménye szerint egymás után két versenyhétvégét is a spanyol helyszínen bonyolítanának le, erről az andalúz vezetés, a városi tanács és a sorozat promótere közös engedélykérő nyilatkozatot juttatott el a spanyol kormánynak.

Amennyiben utóbbi engedélyt ad a rendezésre, július 19-én és 26-án indulna a MotoGP idénye, míg egy hétre rá, augusztus 2-án a superbike-világbajnokság mezőnyét látná vendégül a helyszín.

Arról nem szól a közlemény, hogy a szervezők pontosan milyen körülmények között rendeznék a versenyeket, de szinte biztos, hogy zárt kapuk mögött, csak a minimális személyzet részvételével.

Egy hónappal ezelőtt a promóter cég ügyvezetője, Carmelo Ezpeleta azt mondta, reméli, hogy júliusban elkezdődhet a vb, amelyben a futamok lebonyolításához minimum mintegy 1600 személyre van szükség. A gyári csapatok 40, a privát istállók 25 fős személyzetet alkalmazhatnának, az alacsonyabb kategóriákban 20 (Moto2), illetve 15 (Moto3) ember lehetne ott csapatonként.

A gyorsaságimotoros-világbajnokság eredetileg március 8-án Katarban rajtolt, de ott csak a Moto2 és a Moto3 futamát rendezték meg a Moto GP már akkor is elmaradt. Azóta három futamot (Német, Asseni és Finn Nagydíj) töröltek, négy továbbit (Spanyol, Francia, Olasz és Katalán Nagydíj) pedig elhalasztottak.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay)