Brian McCarthy, az NFL szóvivője közleményében leszögezte, hogy a fővárosi csapat neve mindig egy erős, pozitív és tiszteletteljes imázst testesített meg, és azt sem az NFL, sem a csapat nem használta semmilyen más szövegkörnyezetben. McCarty ugyanakkor jelezte, hogy a liga tiszteletben tartja az egyéb véleményeket is.
Az első, Európából érkezett telepesek által megalkotott redskins (vörös bőrű, rézbőrű) kifejezést amerikai őslakosok és jogvédők egyes csoportjai sértőnek és rasszistának tartják. Az indiánok bírósági úton és sorozatos tiltakozások révén is megpróbálták elérni a csapat nevének megváltoztatását.
Ugyanakkor a Redskins elnevezés továbbra is népszerű a szurkolók körében; a The Washington Post 2013 nyarán elvégeztetett közvélemény-kutatása szerint 66 százalékuk megtartaná. Dan Snyder, az immár 81 éves csapat tulajdonosa kijelentette, sohasem cserélnek nevet.
A csapat elnevezése 1933-ból származik. Az egyik eredettörténet szerint az akkor még bostoni illetékességű klub játékosai az akkori edző, William "Magányos Csillag" Dietz iránti tiszteletből lettek "rézbőrűek". (Dietz anyai ágon volt indián származású). A Redskins 1937-ben költözött Washingtonba.
Fotó:yorkblog.com forrás:sportrajongo.hu/MTI