Jump to content

Stanley-Kupa döntő: előny a Kingsnél

2014. 06. 05. 07:42

Hosszabbítás döntött az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) döntőjének első mérkőzésén, melyen a Los Angeles Kings 3-2-re verte a New York Rangerst. A Kings ráadásul kétgólos hátrányból állt fel, a győztes gólt Justin Williams ütötte a 65. percben. Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc következő felvonását magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezik ugyancsak Los Angelesben.

A várakozásoknak megfelelően a hazai pályán játszó Kings lendületesen kezdett, ám hiába a fölény, gólt nem tudott szerezni, sőt, egy kiugrás után Pouliot lőtt a jobb felső sarokba. Kisvártatva emberelőnyhöz jutott a Kings, azonban Hagelin lekorcsolyázta a teljes védelmet, kísérletét Quick védte, azonban a segíteni igyekvő védőről, Vojnovról bepattant a pakk, így a Rangers hátrányban növelte előnyét. Érezték a hazaiak, hogy több kell, rá is kapcsoltak, és két perc múlva sikerült szépíteniük: Carter centerezését Clifford vágta éles szögből a léc alá.

A második harmadban is inkább a hazaiak irányítottak, és egy szép cselsorozat végén a hátvéd Doughty révén sikerült is egyenlíteniük. A folytatásban szinte felborult a pálya, a harmadik játékrészben 20–3-ra nyerte a kapura lövést a Kings, ezekben a percekben Lundqvist kapus tartotta a lelket a Rangers játékosaiban. A záró percben annak ellenére megnyerhette volna a meccset a New York-i együttes, hogy a hazaiak borzasztó nagy fölényben játszottak: a szélvész gyors Hagelin emberhátrányban lépett ki, a bal felső sarokra tartó lövését Quick azonban bravúrral védte.

Jöhetett a hosszabbítás, mituán a rendes játékidőben nem tudtak dönteni a csapatok. A ráadás 5. percében a letámadott Girardi elveszítette egyensúlyát, majd a saját harmadában elveszítette a korongot is, melyet Williams szerzett meg, aki higgadtan a jobb felső sarokba emelt. A Kings ezzel megnyerte a finálé nyitó felvonását, de a pályaelőny megtartásához a következőt is hozniuk kell.

NHL, DÖNTŐ

STANLEY-KUPA, 1. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Kings–New York Rangers 3–2 (1–2, 1–0, 0–0, 1–0), hosszabbítás után
Gól: Clifford (18.), Doughty (27.), Williams (65.), illetve Pouliot (14.), Hagelin (16.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–0, a Kings javára

(Fotó:bluelinenation.com/nydailynews.com)