Jump to content

NFL: Johnny Football színre lép

2014. 07. 02. 17:06

A 2014-2015-ös profi amerikai futball szezon előtt Johnny Manziel köti le a sajtó és a szurkolók figyelmét. A Texas sztárja az improvizációs játék nagy mestere volt az egyetemen. Sokak szerint bármi kisülhet belőle, ám vannak akik azt mondják, nem fog megélni a komolyabb védelmekkel szemben.

Magyar idő szerint augusztus 8-án veszi kezdetét az idei profi NFL szezon. A háromnapos játékosbörze, azaz a draftot követően az alapozásnál tartanak a csapatok. Az első „éles” meccsek szeptember ötödikén lesznek, az előszezon augusztusban négy héten keresztül fog zajlani. Az amerikai futball szerelmeseit a holtszezonban a draft köti le, és az azt követő találgatások, hogy az egyetemről kijött játékosok közül, ki fogja megállni a helyét a legjobbak között. Ezzel kapcsolatban az egyik legnagyobb kérdés, hogy a fiatal tehetség Johnny Manziel pazar egyetemi éve után, a Cleveland Browns-sal milyen eredményeket érhet el.

A sokoldalú irányító tavaly kapta a Johnny Football becenevet. A Texas A&M játékosaként rögtön első évében bezsebelte a rangos Heisman-trófeát (az egyetem legjobb játékosának járó díj), emellett több, mint tíz egyéni elismerést kapott. Manziel igazi vezére volt csapatának, több nagy rekordot is megdöntött. Küzdőképességét is bizonyította, hiszen a Duke elleni meccsen, az iskola történetének legnagyobb fordítását mutatta be csapatával.

A 21 éves játékost a Cleveland Browns szerezte meg, akik egyébként szinte tökéletes draftot mutattak be, hiszen megszerezték Justin Gilbert-et, aki Joe Haden-nel rettegett cornerback párost alkothat majd. A barnákat erősíti a draft után még Pierre Desir, Joel Bitonio, Christian Kirksey és Terrance West is. Az AFC-ben szereplő gárda bizakodhat, ugyanis a tavalyi szezonjuk pocsékul alakult. Négy győzelmük mellett, tizenkét vereség volt a mérlegük. Johnny Football nagy segítségére lehet a Cleveland-i gárdának, sokan a tavalyi Super Bowl-t nyerő Russell Wilsonhoz hasonlítják képességei miatt. Nehéz előre megítélni, hogy fel tud-e nőni a feladathoz, de eddigi eredményei alapján, a későbbiekben az NFL egyik kiemelkedő csillaga lehet.

Alább egy összeállítás Johnny "Football" Manziel legkiválóbb megoldásairól: