Jump to content

NBA: Tony Parker kihagyja a vb-t

2014. 07. 31. 07:30

Nem lesz ott az egy hónap múlva kezdődő spanyolországi kosárlabda világbajnokságon a francia válogatott legnagyobb sztárja, Tony Parker. A San Antonoi Spurs együttesével idén bajnoki címet nyerő játékos döntését azzal magyarázta, hogy ezúttal szeretne gesztust gyakorolni klubcsapata felé, hiszen korábban a Spurs vezetősége mindig elengedte a válogatotthoz, ám egy ilyen hosszú szezon után, mint a mostani, nem biztos, hogy szerencsés lenne pályára lépnie a vb-n.

Tony Parker 2013-ban az Európa-bajnokságon csapata vezéregyénisége volt, a tornán a végső győzelemig vezette a francia válogatottat, elnyerte az MVP címet is. Ugyanakkor idén a világbajnokságon már nem lesz a nemzeti csapat segítségére, ugyanis lemondta a szereplést. Parkert korábban mindig elengedte klubcsapata bármilyen tornáról is volt szó, amiért a játékos mindig nagyon hálás volt. Parker az előző szezon alapszakasza során sérülések miatt mindössze 68 mérkőzés játszott, ugyanakkor az utóbbi két idényben a rájátszásban 44 meccset hozott le. A folyamatos lábsérülések miatt az idei nyarat inkább pihenéssel tölti, saját bevallása szerint ezzel valamit visszaad csapatának, amiért annak vezetősége mindig nagyvonalúan kezelte Parker válogatottbeli szereplését.

"Természetesen mindig nehéz látni a társaimat nélkülem pályára lépni. Olyan, mintha a második családom játszana, de ezúttal okosnak kell lennem. Úgy érzem, hogy ez a helyes döntés, hiszen a Spursben hosszú karriert tervezek. Két nyaram még van a válogatottal, aztán elköszönök. A San Antonio mindig támogatott engem és a válogatottat, ám úgy éreztem, hogy ezt a nyarat kihagyom és ezzel is jelzem feléjük a hálámat a korábbiakért" - nyilatkozott Parker a döntését követően.

Parker az előző idényben 16.6 pontos átlaggal zárta az alapszakaszt, ezen kívül kiosztott meccsenként közel 6 gólpasszt és valamivel kevesebb, mint 30 percet játszott átlagosan.

(Fotó:uk.eurosport.com, sofeminine.co.uk)