Jump to content

NBA: Visszavonul a 10 évvel ezelőtti MVP Chauncey Billups

2014. 09. 10. 11:15

Bejelentette visszavonulását Chauncey Billups amerikai kosárlabdázó, a 2004-es NBA-döntő legértékesebb játékosa.

Az ötszörös NBA All-Star-csapattag Billups annak ellenére döntött a befejezés mellett, hogy több ajánlatot is kapott a nyáron.

„Itt az idő. Érzem, mikor kell abbahagyni. Fejben ott vagyok még, és hajt a vágy, hogy játsszak, ugyanakkor három éve nem voltam egészséges. Nem tudok úgy játszani emiatt, ami a tudásomhoz méltó, és ha ez történik, akkor fel kell ismerni a pillanatot: eljött az idő a visszavonulásra” – mondta a 38 éves, 17 szezon után visszavonuló irányító.

Billups az 1997-es NBA-draft első körében, harmadikként kelt el, és a Boston Celtics szerezte meg a játékjogát. Ezek után a Toronto Raptorsban, a Denver Nuggetsben, a Minnesota Timberwolves-ban is játszott egy-két szezont.

A 2001–2002-es szezonja után szabadügynökké vált és aláírt a Detroit Pistonshoz, mellyel karrierje legnagyobb sikereit érte el. 2004-ben ő tette a legtöbbet a Pistons bajnoki címéért, teljesítményével kiérdemelte a döntő legjobbjának járó díjat. 2005-ben is döntőt játszott a detroitiakkal, akiktől 2008-ban távozott.

Ezt követően ismét Denverben, majd a New York Knicksben és a Los Angeles Clippersben játszott, pályafutását pedig legnagyobb sikerei helyszínén, a Pistonsban fejezte be. Az amerikai válogatottal kontinensbajnok (2007) és világbajnok (2010) lett.

(Fotó: mustbethistalltoride.com)