A BBC amerikai forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a Minnesota Vikings játékosa Adrian Peterson májusban a texasi Springben egy faággal elverte nagyobbik gyermekét, miután az ellökte testvérét miközben a gyerekek egy videószimulátorral játszottak.
A jogi képviselő szerint Peterson nagyon megbánta tettét, és teljes mértékben együttműködött a hatóságokkal akik pénteken ennek ellenére elfogatóparancsot adtak ki ellene. A játékos természetesen nem lesz ott a Minnesota keretében a vasárnapi New England elleni mérkőzésen.
Az eset már csak azért is döbbenetes, mert Petersont valamivel több mint egy évvel ezelőtt szörnyű tragédia érte, a futójátékos gyermekét volt felesége barátja úgy megverte, hogy a két éves gyermek később belehalt sérüléseibe.
Az eset csupán csak pár nappal robbant ki a Ray Rice-botrányt követően. Mint ismeretes Rice még télen Atlantic City-ben egy liftben ütötte le feleségét amiért két meccsre szóló eltiltást kapott a ligától. Pár napja azonban napvilágra került egy videó, amely ország világ elé tárta a brutális esetet. Rice szerződését a Baltimore felbontotta a liga pedig felfüggesztette a játékjogát, ám a botrány ezzel nem ült el, ugyanis kiderült, hogy az NFL vezetői korábban már láthatták a biztonsági kamera által rögzített esetet, mégsem hozták nyilvánosságra és mégsem büntették meg Ricet példásan.
(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:necolebitchie.com)