Jump to content

NBA: Megvolt a draft, Simmons az 1/1-es

2016. 06. 24. 12:37

Ma hajnalban megtartották az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság játékosbörzéjét, amelynek keretében a várakozásoknak megfelelően a Philadelphia 76ers Ben Simmonst választotta ki elsőnek. Simmonsról sokan úgy tartják, hogy LeBron James utódja lehet, ám azért addig még ahogy mondani szokás "sok sportszeletet kell ennie".

A legutóbbi szezont a legrosszabb mérleggel záró Philadelphia 76ers Ben Simmonst választotta ki 1/1-eséként a draftról. Legutóbb talán Allen Iversont érkezését övezte ekkora várakozás a városban, amelynek szurkolói már igen csak ki vannak éhezve a sikerre. Az ausztrál Simmonst - aki az LSU egyetemre járt - sokan LeBron James utódjának tartják, fizikálisan a szakértők szerint készen áll az NBA-re, de dobásban és védekezésben azért még fejlődnie kell. James amúgy hosszú ideje rajta tartja a szemét a fiatal játékoson, mentorának tartja magát, sokat segített az "utódnak" eddig is. 

A draft második választásának joga a szintén szerény szezont záró Los Angeles Lakers együttesét illette meg és Kobe Bryant egykori csapata a várakozásoknak megfelelően Brandon Ingramet választotta ki, akit pedig az "új Kevin Durantként" emlegetnek sokan.

A Boston mindent megtett azért, hogy kész játékost tudjon a következő idényben a csapatába illeszteni, de a harmadik választás jogát végül nem tudta elcserélni, így Jaylen Brown a Celticsben kezdi meg NBA pályafutását.

 

Az NCAA-ben szereplő Stanford egyetem magyar játékosa, Rosco Allen nem került kiválasztása egy csapat által sem, ám még nincs veszve minden számára, hiszen jön a nyári liga, ott bizonyíthatja, hogy nem jár rosszul vele az a csapat, amely végül lehetőséget ad neki.

(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó:twitter)