A 22 pontos hátrányt ledolgozó Warriors meglepően simán, 12 ponttal győzött a San Antonio Spurs vendégeként, és sorozatban kilencedik sikerével óriási lépést tett a nyugati főcsoport első helyének megszerzéséért. A Spurs öt győzelem után kapott ki, a két elitalakulat idénybeli harmadik találkozóján az oaklandiek először nyertek. A Warriors legjobbja Stephen Curry volt 29 ponttal, míg texasiak kulcsembere, a 19 pontos Kawhi Leonard 20 mezőnykísérletből csak hetet dobott be, mivel az ellenfél folyamatosan cserélte rajta a védőjátékosokat.
A nap hőse ismét az Oklahoma City sztárja, Russell Westbrook lett, aki hosszabbításos meccsen vezette diadalra csapatát Orlandóban. Az olimpiai és világbajnok 57 (!) ponttal, 13 lepattanóval és 11 gólpasszal szezonbéli 38. tripla dupláját (három statisztikai mutatóban kétszámjegyű teljesítményét) érte el, és már csak háromra van szüksége ahhoz, hogy beállítsa Oscar Robertson 1961/1962-ben elért szezoncsúcsát. Az NBA történetében még senki sem produkált 57 pontos tripla duplát. A Thunder fennállásának legnagyobb fordítását mutatta be, ugyanis már 21 pontos hátrányban is volt.
A Boston hazai pályán meglepetésre kikapott a Milwaukee-tól, így leszorult a keleti éllovas pozícióból a címvédő Cleveland mögé.
A New Yorkban győztes Miami a siralmas, 11/30-as mérlegű szezonrajtot követően már 26/8-as mutatóval büszkélkedhet, a Knicks sorozatban negyedszer marad le a rájátszásról.
A washingtoni John Wall hiába szerzett 41 pontot Los Angelesben, a fővárosiak 2008 februárja óta nem tudnak nyerni a Clippers vendégeként.
Eredmények:
Los Angeles Clippers-Washington Wizards 133-124
Sacramento Kings-Utah Jazz 82-112
San Antonio Spurs-Golden State Warriors 98-110
Memphis Grizzlies-Indiana Pacers 110-97
New Orleans Pelicans-Dallas Mavericks 121-118
Boston Celtics-Milwaukee Bucks 100-103
Toronto Raptors-Charlotte Hornets 106-110
New York Knicks-Miami Heat 88-105
Philadelphia 76ers-Atlanta Hawks 92-99
Orlando Magic-Oklahoma City Thunder 106-114 - hosszabbítás után