Jump to content

NBA: Westbrook még nem előzött

2017. 04. 06. 11:28
Russell Westbrook kis híján történelmi csúcsot javított meg az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján, ugyanis mindössze egy lepattanó hiányzott szezonbéli 42. tripla duplájához (három statisztikai mutatóban kétszámjegyű teljesítményét).
 
Az Oklahoma City sztárja egy nappal korábban utolérte a legendás Oscar Robertsont - aki az 1961/1962-es szezonban ért el rekordot jelentő 41 tripla duplát -, de Memphisben 45 pont és 10 gólpassz mellett "csak" 9 lepattanót gyűjtött.
 


A Phoenixben győztes Golden State egymás utáni 13. sikerével sorozatban harmadszor nyerte meg az alapszakaszt. Erre a Boston 1983-1986-os menetelése óta még egy csapat sem volt képes, e két gárdán kívül pedig csak a Philadelphiának jött össze a triplázás. A 65/14-nél tartó Warriors az első csapat az NBA történetében, amely sorozatban három alapszakaszban legalább 65 meccset nyer. A phoenixi diadalból Stephen Curry 42 ponttal vette ki a részét, a Suns pedig negatív klubrekordot állított be egyhuzamban 13. vereségével.
 


A címvédő Cleveland főként LeBron James 36 pontjával győzött Bostonban, ezzel visszaelőzte a Celticset a keleti főcsoport élén. A két csapat előzőleg egyaránt 50/27-es meccsmérleggel állt, és ha az alapszakasz végén is "döntetlen" lesz, akkor - az egymás elleni eredmények nyomán - a Cavaliers lesz a keleti első.
 


A Toronto 20 pontos hátrányból fordított a Detroit vendégeként, a Raptorsben a csuklósérüléséből felépült olimpiai bajnok, Kyle Lowry 27 ponttal tért vissza 18 mérkőzéses kényszerpihenője után.

A vergődő Los Angeles Lakers már 26 ponttal is vezetett San Antonióban, a nyugati második Spurs a rájátszásra készülve már kímélte legjobbjait.

Eredmények:
Charlotte Hornets - Miami Heat 99-112
Detroit Pistons - Toronto Raptors 102-105
Boston Celtics - Cleveland Cavaliers 91-114
Houston Rockets - Denver Nuggets 110-104
Memphis Grizzlies - Oklahoma City Thunder 100-103
San Antonio Spurs - Los Angeles Lakers 95-102
Phoenix Suns - Golden State Warriors 111-120
Los Angeles Clippers - Dallas Mavericks 112-101
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: twitter)