Jump to content

NBA - Harden és Westbrook sem utazott el a Houstonnal Orlandóba

2020. 07. 12. 19:46

James Harden és Russell Westbrook, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets két klasszisa nem utazott el a csapattal Orlandóba, és nem vett részt a csapat első gyakorlásán.

A gárda edzője, Mike D'Antoni nem adott magyarázatot húzóemberei távollétére, újságírók ezzel kapcsolatos kérdésére csak annyit válaszolt, hogy hamarosan csatlakoznak majd a kerethez.

"Van néhány dolog, amit nem lehet teljesen ellenőrzés alatt tartani. Ez a helyzet most nem ideális, de majd megváltozik és jó lesz. Ebből nem származik semmilyen hátrányunk" - nyilatkozta a szakember.

A koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakított bajnokság a floridai Disney Worldben folytatódik, ahol július végén 22, a rájátszásba már bejutott vagy oda eséllyel pályázó csapat szerepe. A módosított alapszakasz augusztus 14-ig tart, minden együttesre nyolc találkozó vár. A rájátszás augusztus 17-én, a nagydöntő pedig szeptember 30-án kezdődik.

A Houston első meccsét július 31-én vívja majd a Dallas Mavericks ellen.

 

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay)