Jump to content

NBA: Gasol lábát törte

2016. 02. 10. 09:43

Eltört a lába Marc Gasolnak, a Memphis Grizzlies és a spanyol kosárlabda-válogatott első számú centerének. A kiváló játékosra hosszú kihagyás vár, ez pedig nem csak a Grizzlies csapatát de a spanyol válogatottat is érzékenyen érintheti. 

A Grizzlies mindössze egy rövid közleményt adott ki 216 centis játékosáról, amelyben a sérülés tényét közölte, ám arról nem írt, hogy mikor tört el Gasol jobb lába és arról sem, hogy mennyit kell kihagynia. Az észak-amerikai liga (NBA) honlapjának cikke szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a mostani szezonban már nem lesz bevethető.

A 31 éves, kétszeres olimpiai ezüstérmes center kiesése óriási veszteség a Memphis számára. Gasol a csapat egyik legjobbja, az 52 eddigi alapszakasz-meccsen 16.6 pont és 7 lepattanó volt az átlaga, mellyel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az együttes jelenleg 30 győzelemmel és 22 vereséggel a biztos rájátszást érő ötödik helyen áll a Nyugati főcsoportban.

A spanyol válogatottnál is aggódhatnak Gasol miatt, mivel nélküle komolyan csökkennének a csapat esélyei arra, hogy az olimpián legyőzzék a kétszeres címvédő amerikai válogatottat. A spanyolok Londonban és azt megelőzően Pekingben is döntőt játszottak az NBA-sztárokból összeállított tengerentúliak ellen.

 

 

(Forrás: (Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:therunnersports.com))