A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta Budapestnek a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott második körös pályázatát, s úgy döntött, hogy a magyar főváros benyújthatja a harmadik pályázati dossziéját is jövő februárban.
Eddig a szervező falvak, városok jelentkeztek "zsákszámra" és okoztak ezzel kellemes gondot a szervezőknek, ám most a csapatok is bejelentkeztek az indulásra. Nem hiába, a következő "magyar körön" már értékes világranglistapontokat osztanak.
Felnőttek a társak a Cleveland vezéréhez, LeBron James 25 pontig jutott, de Kyrie Irving és Kevin Love is húsz pont felett zárt a Cavaliersben.
Változtatnak a Gyémánt Liga díjazásán
Korhuték sorsa a saját kezükben van, de az Inter után a Southamptont is kiejthetik
Az olimpiai bajnok úszóklasszis újabb két aranyérmet nyert a windsori rövid pályás világbajnokságon.
A második mérkőzésén is kikapott a magyar női kézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon, ezúttal a dánok voltak jobbak nálunk.
A jogelőd klubvilágkupát is beleszámítva az eddigi 54 kiírásból 29-et európai, 25-öt dél-amerikai csapat nyert meg.
A PSG elnökét dühíti, hogy a BL-ben nem lett meg a csoportelsőség.
Már csak 22 hajó van versenyben, miután kedden előbb a francia Kito De Pavant, majd honfitársa, az addig harmadik helyen haladó Sébastien Josse is feladni kényszerült a viadalt.
Mike Róbert és Vasbányai Henrik úgy döntött, hogy külön utakon folytatják. Előbbi marad a párosnál, utóbbi viszont inkább az 1000 méterre koncentrál a jövőben.
Három éremmel nyitott a magyar küldöttség a rövidpályás vb-n, ebből Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüstöt vállalt magára, míg Bernek Péter bronzérmet szerzett.