Roger Federer ugyan bejutott a legjobb négy közé az Indian Wellsben zajló ATP 1000-es férfi mesterversenyen, ám álomelődöntő mégsem lesz, ugyanis egyik legnagyobb riválisa, Rafael Nadal hatalmas csatában kikapott a kanadai Milos Raonictól.
Ma délután 16 óra 15 perckor fogadja hazai pályán az MKB-MVM Veszprém a spanyol La Rioját a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. A továbbjutás már az első mérkőzésen eldőlt (31-23-ra nyert idegenben a Veszprém), a mai összecsapás így kiváló alkalom arra, hogy a magyar bajnok tökéletesítse játékát a negyeddöntőre.
Térdsérülés miatt visszalépett elődöntőjétől a világelső Serena Williams az 5.381 millió dollár (1.51 milliárd forint) összdíjazású Indian Wells-i kemény pályás tenisztornán. Williams fellépését hatalmas érdeklődés előzte meg, ugyanis 14 év után indult ismét el a rangos tornán.
Az NB I 21. fordulójának nyitómeccsén a dobogóra hajtó Paks a kiesés elől menekülő Haladást fogadta. Egy küzdelmes, fordulatos meccsen végül a vendégek tudtak győzedelmeskedni, igaz, ehhez kellett Kulcsár kiállítása és egy tizenegyes is.
Brutális összeget keresett a tavalyi esztendőben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség. Az elnök, Sepp Blatter viselt dolgai miatt mostanság nem túl népszerű szervezet a nyári világbajnokságnak köszönhetően rekordot jelentő, több mint kétmilliárd dolláros bevételt realizált.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 209 millió dollárt (közel 60 milliárd forint) oszt szét azon klubok között, amelyeknek játékosai részt vesznek a 2018-as oroszországi világbajnokságon. Ugyanez az összeg érvényes a 2022-es katari vb-re is.
Péntek délben az UEFA Nyon-i központjában kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosításait. A francia PSG a spanyol Barcelonával került össze, az Atlético Madrid városi riválisával a Real Madriddal játszik az elődöntőbe kerülésért, a Porto a Bayern Münchent kapta ellenfélnek, míg az Arsenalt búcsúztató Monaco a Dortmundot kiejtő Juventusszal játszik a negyeddöntőben.
A Ferrari egykori versenyzője úgy gondolja, korábbi csapattársának csak hatszoros világbajnoknak kellene lennie. Egy újabb keserű nyilatkozat a braziltól, vagy van benne igazság?
Kijelölte a magyarok elleni jövő vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretét Sergio Markarián, a görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A keret több meglepetést is tartalmaz, ilyen például Karcuranisz behívása, akit tavaly nyár óta "jegeltek".
Az UEFA Nyon-i központjában nem sokkal ezelőtt kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosításait. A legnehezebb dolga valószínűleg a Paris Saint-Germain együttesének lesz, amely a Barcelonát kapta, míg a két madridi együttes a Real és az Atlético összkerültek. A Bayern München a Portóval játszik a négy közé kerülésért, míg a Juventus a Monaco ellen lép pályára.
Egybehangzó szigetországi értesülések szerint Theo Walcott a következő idénytől a Liverpool csapatában folytathatja pályafutását. Az angol válogatott és az Arsenal támadója egyelőre nem hosszabbította meg a szerződését, ugyanis az Ágyúsok vezetősége nem akarja, vagy nem tudja teljesíteni a játékos által követelt feltételeket. Mindeközben a Poolnál Raheem Sterling hosszabbítása húzódik immáron hónapok óta és a hírek szerint Brendan Rodgers előbbit utóbbival pótólná.
Félelmetesen izgalmas mérkőzést hozott az Indian Wellsben zajló női tenisztorna egyik negyeddöntője, melyen a címvédő Flavia Pennetta és a korábbi wimbledoni döntős Sabine Lisicki harcolt egymással. A tavalyi győztesnek végül 3 meccslabda sem volt elég a győzelemhez.