Áll a bál a Manchester City háza táján, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Manule Pellegrini az újabb BL-búcsú után a hírek szerint nagytakarításba kezd. A csapat chilei szakvezetője több játékostól is megvállna szíve szerint a nyári átigazolási időszakban, kérdés, hogy lesz-e rá alkalma egyáltalán, ugyanis hetek óta az a hír járja, hogy ő is a távozók között lesz, miután a vezetőség nincs igazán megelégedve a teljesítményével.
Fokozódnak az izgalmak az Indian Wellsben zajló tenisztornán, ahol a férfiak mesterversenyén összejött a felső ág álom-elődöntője a világelső Novak Djokovic és a skót Andy Murray között.
Az Everton búcsúzott az Európa-ligától, így több mint húsz éve először fordult elő, hogy nincs angol csapat egyik európai kupasorozat negyeddöntőjében sem.
Június 5-én a Bécshez közeli Stockerauban játssza a magyar női kézilabda-válogatott az osztrákok elleni világbajnoki selejtező első mérkőzését. A párharc győztese vehet részt a december 5. és 20. közötti dániai vb-n.
Az észak-amerikai jégkorong-liga legutóbbi játéknapján a Florida Panthers 3-1-re legyőzte a Detroit Red Wings együttesét. A floridaiak gólgyártásából a veterán támadó, Jaromir Jagr is kivette a részét, góljának köszönhetően ráadásul az örökranglistán is előzött.
Louis van Gaal döntött, a Manchester United után nem vállal már több edzői feladatot, visszavonul. A holland szakember manchesteri állomáshelye után inkább már a családjára szentelne nagyobb figyelmet és már azt is eldöntötte, hogy hol fog letelepedni.
Az NB I 21. fordulójában két igazán nagy rangadót rendeznek: a harmadik helyezett Ferencváros az MTK-t fogadja, míg a döcögősen kezdő Diósgyőr a szintén botladozó Debrecenhez látogat. Egy esetleges győzelemmel a zöld-fehérek egy pontra megközelíthetik Garami Józseféket, míg a DVSC-DVTK meccs a dobogó legalsó fokáért vívott harc fontos állomása lehet.
Az Európa-liga nyolcaddöntő visszavágóinak végeztével eldőlt, hogy nem maradt versenyben angol klub a két fő európai labdarúgó kupasorozatban, hiszen a Bajnokok Ligájában is búcsúzott minden Premer League-ben szereplő együttes.
A női páros világranglista két éllovasa, Sara Errani és Roberta Vinci közös közleményben tudatták a teniszt szerető rajongókkal, hogy sok évnyi sikeres együttműködés után felbomlik duójuk.
Visszautasította a televíziós vita lehetőségét Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIA) jelenlegi elnöke. Az ötlettel, miszerint a jelenlegi elnök és kihívói, Ali bin al-Husszein jordániai herceg, regnáló FIFA-alelnök, Luis Figo, korábbi aranylabdás portugál válogatott klasszis, valamint a holland szövetség elnöke, Michael van Praag a televízió képernyőjén ütköztessék véleményüket a Sky és a BBC csatornák álltak elő, ám a FIFA sokat bírált első embere úgy tűnik nem kér a szereplésből.
A finn pilóta nagyon elégedetten nyilatkozott a hétvégét követően, hiszen kiderült, a Ferrari igen versenyképes autót épített az idei szezonra. Räikkönen úgy gondolja, az időmérőkön kell többet javulniuk, hiszen vasárnap már közelebb voltak a címvédő istállóhoz.
Befejezi pályafutását Andreas Bardal. A norvég síugrósport valaha volt egyik legeredményesebb alakja kétszer nyert világbajnokságot, motivációs gondokkal indokolta meg, hogy miért is akasztja szögre a léceket.