Rasovszky Kristóf az igen előkelő 5. helyen zárt a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében, Székelyi DÁniel a 21. lett.
Egy éve fél Európa sorban állt a Leicester City játékmesteréért, ám edzője azt állítja, hogy a jelenlegi átigazolási időszak során senki sem jelentkezett érte.
A szövetségi kapitány szerint a magyar csapat jól játszott, bár a szakember szerint az ausztrálok jelenleg nem képviselik azt a nívót, mint korábban.
A japánok ellen felálló oroszok magabiztosan győztesk, minden negyedet megnyertek.
A piros-feketék legutóbb 1993-ban szerepeltek a legrangosabb európai kupasorozatban, akkor a Manchester United búcsúztatta őket két szoros mérkőzésen.
2017.július 18.
Hetvenhatodik születésnapja alkalmából köszöntötték a Budapesten zajló világbajnokságon Cornel Marculescut, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) ügyvezető igazgatóját.
Teljesen megtelt a „vízilabda Mekkája” a hazai pályán játszó magyar férfi vízilabda-válogatott első világbajnoki meccsére, amelyen magabiztosan nyert Märcz Tamás együttese.
A monumentális megnyitó sokakat megmozgatott, a felmérések szerint sokan nézték.
Görögország egy góllal nyert a C csoport nyitányán.
Van egy tippünk, hogy mit kívánt.
Akár a már telt házasakra is.