A magyar klasszis hatodik világbajnoki aranyérmét nyerte pályafutása során.
Novak Djokovics könyöksérülése miatt szinte biztosan nem indul az Amerikai nemzetközi teniszbajnokságon, a US Openen.
Pálmarsson a hétfői edzés edzés előtt 15 perccel rövid üzenetben jelezte az edzőnek, hogy nem kíván megjelenni, helyette hazautazik Izlandra.
Szilágyiék végig hátrányban voltak, ám a végén fordítottak és meg sem álltak a végső győzelemig.
A nők megtették, amit a férfiak remélnek, csak a gond az, hogy a férfiak velünk játszanak, a nők pedig "szerencsések" voltak és "csak" az olaszokkal kellett megmérkőzniük.
A vizes sportok világszervezete (FINA) legrangosabb kitüntetését kapta meg Orbán Viktor miniszterelnök.
Hollandia és Kína játszik majd szerdán 12 órától a 9. helyért a magyarországi vizes világbajnokság női vízilabdatornáján, miután hétfőn mindkét együttes magabiztos győzelmet aratott.
Jordan Spieth karrierje harmadik major diadalát aratta, a sportág történetében Jack Nicklaus után ő a második, aki 24 éves kora előtt megnyert három különbözőt a négy Major-verseny közül.
A magyar férfi kardcsapat bejutott az elődöntőbe a lipcsei vívó-világbajnokság hétfői versenynapján, miután a nyolc között három tussal verte az iráni együttest.
A magyar csapat a negyeddöntőben az irániakkal találkozik majd.
Voltak kellemes és kevésbé kellemes meglepetések a Duna Arénában, az úszóversenyek második napjának délelőttjén.
Átadták hétfőn a margitszigeti Casino felújított épületét, amely a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezők egyik otthonául szolgál.