Két számban is győzött a vasárnapi zárónapon Cseh László a franciaországi Canet-en-Roussillonban, az úszók hagyományos nemzetközi pénzdíjas versenysorozata, a Mare Nostrum nyitóállomásán. A magyar különítmény sikeres napot zárt, több versenyzőnk szerzett dobogós helyezést.
Alaposan megjavította az egyórás kerékpározás világcsúcsát Sir Bradley Wiggins, aki vasárnap, a londoni olimpián is használt Velodrome-ban 54.526 kilométert tett meg 60 perc alatt.
Drámai fordulatok nélküli Kanadai Nagydíjat láthatott a közönség idén Montrealban, amely újabb Mercedes-kettősgyőzelmet hozott, Hamilton-Rosberg sorrendben. Raikkonen egy megpördülés miatt elvesztette a dobogót, de így is egy finn pilóta lett a harmadik. Vettel és Massa nagyot hajrázott.
Luís Enrique, a Bajnokok Ligája szombati döntőjében diadalmaskodott FC Barcelona vezetőedzője szerint a csapat sikerével a klub történetének egyik legsikeresebb szezonját zárták le. A katalánok mint arról korábban beszámoltunk 3-1-re verték a Juventus csapatát, a vesztes torinóiak szekvezetője, Massimiliano Allegri szintén büszként nyilatkozott a találkozót követően.
Az 5 és 10 ezer méter olimpiai és világbajnoka, a brit Mo Farah visszalépett a vasárnapi birminghami atlétikai Gyémánt Liga-versenytől, mivel edzőjét és edzőtársát doppinggyanúba keverték. A 32 éves futó 1500 méteren indult volna.
A magyar U20-as labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a nigériai csapattól az Új-Zélandon zajló korosztályos világbajnokság vasárnapi játéknapján, de csoportjának harmadik helyezettjeként így is bejutott a nyolcaddöntőbe. Bernd Storck együttese ezzel a vereséggel az E csoport harmadik helyén végzett, a legjobb 16 között pedig Szerbiával találkozik majd szerdán, közép-európai idő szerint reggel 6.00-kor.
A monoton körözést izgalmas verseny váltotta fel Moszkvában a második WTCC-futamon. Az élen Ladák vívtak a Hondákkal, a Citroenek ezúttal hátrébb csatároztak. Michelisz Norbi ugyan nem tudta visszatartani a harcias Rob Huffot, de harmadikként célba érve felállhatott a pódiumra.
Idei harmadik futamgyőzelmét könyvelhette el a négyszeres világbajnok Yvan Muller a Moscow Raceway-en, maga mögött tartva csapattársát, a pontversenyben vezető Jose Maria Lopezt és az első 2015-ös dobogóját elérő Gabriele Tarquinit. Michelisz Norbi hetedikként zárt.
Felemás időmérőt zárt Michelisz Norbert a Zengő Motorsport pilótája a WTCC Orosz Nagydíjának időmérő edzésén. A mezőny egyetlen magyar versenyzője az első futamot a nyolcadik helyről, a másodikat pedig a harmadikról kezdheti meg. Michelisz nem volt maradéktalanul elégedett, ugyanis szeretet volna az első ötbe kerülni.
A Barcelona győzelmével zárult a Bajnokok Ligája döntője, miután a katalánok 3-1-re nyertek a Juventus ellen a sorozat berlini fináléjában. A Barca triplázott, fennállása során immáron másodszorra nyerte meg a bajnokságot, a Király Kupát és a BL-trófeát, erre korábban egy csapat sem volt képes. Még egy adat, amely hűen bizonyítja, hogy idén a Barcelonánál nem volt jobb csapat: a katalán gigász idei 60. mérkőzésén 50. győzelmét aratta.
Hosszú Katinka két döntőben győzött, amellett a neki bronzérmet hozó 50 méter háton országos csúcsot állított fel a franciaországi Canet-en-Roussillonban, az úszók hagyományos tavaszi nemzetközi pénzdíjas versenysorozata, a Mare Nostrum első állomásának szombati nyitónapján.
Kanadában általában az edzések sem unalmasak, igaz volt ez az idei évre is: Vettel és Massa már az első szakaszban kiesett, a Lotus és a Force India szárnyalt, a két Mercedes pedig ismét megmérkőzött egymással, a csata ismét Hamilton sikerét hozta. A 30 éves brit versenyzőnek ez az idei hatodik, pályafutása során pedig a 44. pole pozíciója.