A szünnapot követően tegnap ismét mind a négy kategóriában versenybe szálltak a Dakar résztvevői. Az autósoknál a címvédő egység a borzalmas kezdés után végre részsikert ért el.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Buffalo Sabres az NHL legutóbbi játéknapján a Detorit Red Wings elleni mérkőzést megelőzően ünnepélyesen visszavonultatta legendás kapusának, Dominik Haseknek a mezét. Az olimpiai bajnok és Stanley-kupa győztes kapus előtt egy a pályafutása legszebb megmozdulásait összefoglaló videóval tisztelgünk.
Izgulhatnak a Juventus drukkerei, ugyanis Paul Pogba menedzsere Mino Raiola - aki amúgy Zlatan Ibrahimovicsot és Mario Balotellit is képviseli - tegnap egy interjú során elhintette, hogy védence a közeljövőben elhagyja a torinóiakat. Egy nap elteltével a mértékadó FourFourTwo magazin (nem a hazai) már tudni véli, hogy az olasz válogatott klasszisa a Manchester Unitedben folytathatja pályafutását.
Pár nappal azt követően, hogy Teemu Selanne 8-as számú mezét visszavonultatta az Anaheim Ducks, egy másik legenda, a Buffalo Sabres kapusa, Dominik Hasek is hasonló ünneplésben részesült. Hasek mostanság hozzá lehet szokva a hasonló alkalmakhoz, hiszen tavaly szülővárosában Pardubicében vonultatták vissza az általa viselt 9-es számú mezt, majd novemberben a Hírességek Csarnokában tették ezt meg szintén.
Majdnem egy éves kihagyás után tért vissza az argentin Juan Martin del Potro az ATP Tourra. A csuklósérülése miatt 11 hónapon át nem teniszező korábbi US Open bajnok még nem teljesen egészséges, de már nem bírta tovább tenisz nélkül.
Úgy hírlik, hogy még a januári átigazolási szezonban csapatot válthat Álvaro Arbeloa a Real Madrid spanyol válogatott védője. A 31 éves labdarúgó iránt az Arsenal és a Chelsea is érdeklődik, ám ő sokkal inkább korábbi csapatát a Liverpoolt részesítené előnyben.
Babos Tímea a francia Kristina Mladenoviccsal az oldalán párosban bejutott a legjobb nyolc közé a sydneyi keménypályás tenisztorna női versenyében.
Angol lapértesülések szerint Massimiliano Allegri a Juventus vezetőedzője meg akarja szerezni Mario Balotellit. A hír hallatán valószínűleg a világ összes Liverpool drukkere egy emberként drukkol az ügylet létrejöttért, az olasz csatár ugyanis finoman szólva sem váltotta meg a világot a Mersey-partján.
Mint ismeretes tegnap Zürichben kiosztották a 2014-es Aranylabdát amit Cristiano Ronaldo vehetett át. A Real Madrid portugál válogatott sztárja pályafutása során harmadszorra nyerte el a sportág legrangosabb egyéni elismerését. A szavazók közül azonban nem mindenki őt látta az előző idény legjobbjának, a szövetségi kapitányok közül Dárdai Pál és Roy Hodgson is másnak adta volna a díjat, igaz az angol kapitány választása több, mint meglepő.
A Telegraph információi szerint a Bayern München Bajnokok Ligája és világbajnok támadója, Thomas Müller kész elhagyni a csapatot. Az első hallásra kicsit hihetetlennek tűnő hírt a lap a nem feltétlenül mértékadó Mirrorra való hivatkozással tette közzé. Müllert természetesen az európai topcsapatok többsége szívesen látná a soraiban, így a januári vagy a nyári átigazolási időszak egyik slágertémája lehet a gólerős játékos klubváltása.
Ahogy arról honlapunon korábban már beszámoltunk, a 2014-es Aranylabdát Cristiano Ronaldo nyerte el megelőzve Lionel Messit és Manuel Neuert. A Real Madrid portugál válogatott sztárja torony magasan nyerte a szavazást, ám ennek ellenére azonban nem mindenkinél volt nyerő, így Dárdai Pál a magyar válogatott szövetségi kapitánya, sőt a nemzeti tinezegy csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs is mást látott a legjobbnak.
Nem borult a papírforma, Manuel Neuer nem lett Lev Jasin után a második aranylabdás kapus és Lionel Messi sem szerezte meg ötödik Aranylabdáját, ugyanis a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda Cristiano Ronaldóé lett. A portugál pályafutása alatt immáron harmadszorra nyerte el a sportág legrangosabb egyéni elismerését.