„A NOB-nak bátrabbnak kell lennie terméke, illetve az olimpiai értékek védelmében” – véli Sztratosz Szafioleasz olimpiai tanácsadó, aki több pályázatban, köztük a tavaly visszavont rómaiban tevékenykedett.
A Tokió 2020 munkatársai elmondták, eredeti terveik szerint egy állandó, 15 ezer néző befogadására alkalmas uszoda épült volna az olimpiára. Látva azonban a fejlesztéseket, már ők is – a Duna Arénához hasonlóan – egy visszabontható, és az olimpia után a fenntarthatóságot szem előtt tartó, arénát fognak építeni.
Mindaddig, amíg nem derül ki egyértelműen, hogy helyreállítható-e a budapesti olimpia egységes támogatottsága, a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. felfüggeszti a megkötött szerződéseket, új megrendelést nem ad ki, és nem használja fel a pályázatra elkülönített költségvetést.
Az eredmény minden várakozást felülmúlt, ám az még messze nem biztos, hogy lesz népszavazást egyáltalán.
A külföldi szakemberek foglalkoztatása mellett rendkívül lényeges a létesítményfejlesztési program, illetve az ötkarikás kvalifikációs versenyek rendezése.
A londoni olimpia bajnoka egyéni legjobbját szeretné megúszni a 2017-es budapesti vizes világbajnokságon.
Az olimpiai-bajnok klasszis szerint kerek pályafutást hagy maga mögött és már a civil életre készül, mégpedig komoly és konkrét tervekkel.
A főpolgármester elmondta, hogy az olimpiarendezés költségeit nem egyedül Magyarországnak kellene vállalnia, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság "óriási összegekkel járulna hozzá".
Március végén szemináriumot rendez az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az olimpiarendezés nemzetközi ellenőrzési tapasztalatairól angol, kanadai, kínai, görög, olasz és brazil számvevőszéki szakértők részvételével - közölte az ÁSZ csütörtökön.
A Fővárosi Közgyűlés véglegesítette a 2024-es budapesti olimpiai pályázat helyszíneit.
Május végén érkezik Magyarországra a győri rendezésű, XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) lángja, melyet a július 23-i megnyitót megelőzően körbevisznek az országban.
Szerdán dönthetnek a végleges olimpiai helyszínkiválasztási javaslatról.