Jump to content

Megvédte BL-címét a Győri ETO

2014. 05. 05. 10:05

A Győri Audi ETO KC 27–21-re legyőzte a 2012-es győztes montenegrói Buducsnoszt Podgoricát a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének fináléjában, így megvédte címét a legrangosabb európai kupasorozatban! A hajrában a montenegrói szurkolók ugyan balhéztak egy sort – feltépték és bedobálták a székeket, majd a rendőröknek is nekimentek -, de ez sem ronthatta el a magyar együttes tagjainak örömét. A BL gólkirálynője Görbicz Anita lett, a döntő legértékesebb játékosának a győriek kapusát Katrine Lundét választották meg.

A Győr remekül játszott a Papp László Sportarénában rendezett döntő első félidejében, minden téren - támadásban, védekezésben, kapusteljesítményben - jobb volt ellenfelénél, már 12-6-ra is vezetett, a szünetben pedig 15-10 volt az állás. A folytatásban hatékonyabban játszottak a vendégek, de az ETO újabb diadala nem volt kérdéses.

A győriek remekül védekeztek, ha pedig túljutottak rajtuk Knezevicsék, akkor ott volt Lunde, aki kettős emberhátrányban kétszer is hatalmas bravúrral hárított. Támadásban ugyanakkor próbáltak a végletekig kivárni a győriek, nem ültek fel az ellenfél durvaságainak, és szebbnél szebb gólokat szerezve – a meccs folyamán végig vezetve – szerezték meg második BL-győzelmüket.

A magyar együttes és a Buducsnoszt korábban 12-szer találkozott az európai porondon, hatszor nyert az ETO, négyszer döntetlen született, és kétszer a Podgorica győzött. A BL mostani kiírásában a győriek csupán kétszer veszítettek pontot, mindkétszer a montenegróiakkal játszottak döntetlent.

A női BL történetében ez a negyedik címvédés, ezt megelőzően az osztrák Hypo NÖ (1995-ben), valamint a dán Slagelse (2005-ben) és Viborg (2010-ben) volt képes hasonló bravúrra. A tavaly triplázó győrieknek a mostani idényben a BL- és a Magyar Kupa-győzelem ismét sikerült, az NB I-ben pedig döntősök az FTC ellen.

A női BL-ben most játszottak először négyes döntőt, s ha az európai szövetség elégedett lesz a budapesti rendezéssel, esély van arra, hogy a Papp László Sportaréna sokáig helyszíne lehessen a Final Fournak.

Fotó:hatharom.com forrás:sportrajongó.hu/nso.hu