Benedek elmondta, szeretett volna egy fiatalt is behívni, elsősorban tapasztalatszerzés céljából, de végül úgy alakult, hogy tizennyolcan lesznek, akik közül viszont mindenki bekerülhet, ezért nem akart plusz egy embert a keretbe rakni.
A dolgát nehezítette, hogy a bajnokság végjátékában több komoly egészségügyi problémáról lehetett hallani. Szivós Márton szívproblémája mellett, Vámos Mártonnál a mononuclesosis nevű, rendkívül alattomos betegség lehetőségét sem zárták ki, ami akár egész nyárra kivette volna a munkából. A nehézségek ellenére reméli, két héten belül mindenki teljes értékű lesz.
A BL barcelonai hatos döntőjében szereplő hármas – a Varga testvérek, valamint Madaras Norbert – június hatodikán csatlakozik a többiekhez. Benedek Tibor bízik benne, hogy számukra egy hét regeneráció bőségesen elegendő, ennyi idő alatt ki tudják pihenni magukat, hiszen ha ennél többet hagynának ki, akkor már komoly teljesítmény-visszaeséssel kellene számolni.
Elárulta, az edzésprogram teljesen kész van, de természetesen ez a kiindulás, rengeteg dolog alakítja majd még a nyár folyamán, miként tavaly is. Percre pontosan megvan minden, de ez nem azt jelenti, hogy ehhez fog mindenáron ragaszkodni.
Fotó: nemzetisport.hu forrás:sportrajongo.hu/vlv.hu