Jump to content

Jégkorong: Ladányi Balázs a MOL Liga újoncnál folytatja

2014. 07. 09. 11:43

Óriási meglepetésre Ladányi Balázs a MOL Liga újonc Debrecen együttesében folytatja pályafutását. Az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb honi jégkorongosának megszerzése hatalmas fegyvertény az újonctól, amely ezzel a lépésével is jelezte, komolyan gondolja szerepvállalását a MOL Ligában. Ladányi kijelentette nem levezetni megy Debrecenbe, nem mintha bárki is ezt gondolta volna a népszerű Godóról.

A szeptember 19-én rajtoló MOL Liga mezőnyét idén már nyolc csapat alkotja. A legújabb résztvevő, a Debrecen HK együttese, amely nagyon komolyan készül története első MOL Liga idényére. Az aréna elkészült, a keret kialakítása pedig folyamatban van. A vezetők azonban igen csak jól végzik a dolgukat, ugyanis honi viszonylatban az egyik legnagyobb „halat fogták ki”, Ladányi Balázs személyében. A hír önmagában hatalmas szenzáció, hiszen nem mindennapi dolog, hogy egy újonc egy ekkora klasszist tud igazolni.

„Nagyon egyszerű a történet: úgy, hogy meg tudtak győzni, rám van szükségük. Azt szerették volna, hogy én legyek a fiatalok vezére. Szimpatikus volt a hozzáállásuk, illetve az elképzeléseik is. Hosszú távon biztosítottnak látják a feltételeket, szépen, apró lépésenként szeretnének fejlődni, beépíteni a fiatalokat a csapatba, évről évre erősödni – ebben akarok segíteni” – nyilatkozott a 227 szeres válogatott játékos az NSO.hu-nak a csapatváltásról.

A debreceniek keretét egyelőre a juniorcsapat tagjai teszik ki, de a csapat szakvezetőjének, Vlagyimir Scseglovnak a közbenjárásával orosz légiósok érkezése is várható. Az újonc egyáltalán nem a pofozógép szerepére készül, Debrecenben nagyratörő terveket szövögetnek, a hírek szerint a cél a rájátszásba kerülés.

A legutóbbi világbajnokságról kapitányi döntés értelmében lemaradó Ladányi határozottan cáfolta, hogy levezetni jött volna Debrecenbe. Ezzel a legutóbbi idényben is „megtalálták”, ám pontkirályi címe (20 gól 43 assziszt) is bizonyítja, hogy még mindig meghatározó tagja a honi élvonalnak.

Ladányi tavaly hosszú légióskodás után tért vissza Magyarországra és a Dab.Docler együtteséhez írt alá. A dunaújvárosiakkal Szuperkupát nyert, vezérletével a Bikák hosszú évek után először tudták legyőzni a Volánt. A MOL Liga bajnoki cím később nem jött össze (az alapszakasz megnyerésével az OB-cím igen), ugyanis nem kis meglepetésre az akkor még Stephan Lundh vezette dunaújvárosi alakulat az elődöntőben vereséget szenvedett a Brassótól.

(Fotó:origo.hu)