Jump to content

Magyarország-Nagy-Britannia: 16-5

2014. 07. 20. 18:46

Nem jelenhetett kihívást a brit csapat legyőzése a magyarok számára, és a várakozásoknak megfelelően kiütéses győzelmet arattunk. Nagy-Britannia lányainak esélye sem volt ellenünk, a magyar csapat legeredményesebb játékosa a hat találatig jutó Keszthelyi Rita volt.

Miután Hollandia bebiztosította csoportelsőségét, a női vízilabda-válogatott számára a második hely volt a tét a budapesti Európa-bajnokság utolsó csoportmeccsén. Az ellenfél Nagy-Britannia.

Az első ráúszásnál a britek hozták el a labdát, és 2-2-ig tartották is velünk a lépést, a mi csapatunkat Keszthelyi Rita tartotta játékban, aki a magyarok első három találatát szerezte. Az első negyed utolsó perceiben összekaptuk magunkat, és 5-2-re húztunk el.

Újra a britekhez került a labda a második negyedben és ők is szerezték az első gólt, de a magyarok három gyors találattal válaszolni tudtak. Keszthelyi Rita eddig ötöt lőtt a magyarok nyolc góljából. Közben kapuscsere is történt nálunk, Bolonyai Flórát Gangl Edina váltotta. A félidőben 8-3-ra vezettünk.

A harmadik negyedben sikerült megszereznünk a labdát a ráúszásnál. A britek játéka egyre halványult, gyakran lövésig sem jutottak el, miközben a túloldalon a magyarok szórták a gólokat. Négy hazai találat után szédült csak be a labda a magyar kapuba, ami után Bujka Barbara szemrevaló ejtésgóllal szerezte meg a tizenharmadik találatunkat. Az első negyedhez hasonlóan öt gólt dobott a magyar csapat a harmadik játékrészben, így 13-4-es állással várhatta az utolsó nyolc percet.

A negyedik ráúszásnál némi szerencsével hozzánk került a labda, Hoy elvétette az irányt. A britek belőtték ötödik góljukat, de Kisteleki Hanna újra tíz találat fölé tornázta a magyar válogatott előnyét. Az utolsó támadásnál pedig Keszthelyi Rita saját maga hatodik, a csapat tizenhatodik góljával állította be a végeredményt: 16-5.

Csoportjában a második helyet szerezte meg ezzel a győzelemmel a magyar női vízilabdacsapat, a lányoknak a legjobb négy közé kerülésért az orosz válogatottat kell majd legyőzniük.

(fotó: nepszava.com)