Jump to content

Vívó-vb - Elődöntőben a férfi kardozók

2014. 07. 21. 14:00

Nagyszerű vívással második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi kardcsapat, ezzel pedig bejutott a kazanyi vívó-világbajnokság elődöntőjébe. Szilágyi Áronék a döntőbe jutásért a dél-koreaiak ellen vívnak majd.

A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Szatmári András, Decsi Tamás összeállítású válogatott a negyeddöntőben a világranglistán második helyezett olaszokkal vívott, és szinte végig vezetve győzött. A rangsorban hetedik magyar csapat Szilágyinak Luigi Samele ellen aratott 5-1-es győzelmével jutott előnyhöz, majd Gémesi is nyert, mégpedig az Athénban olimpiai bajnok Aldo Montano ellen egy tussal. Gémesi amúgy egy picit ráijesztett a magyar küldöttségre, ugyanis a Montano elleni asszójában egy hátrálás során jobb oldalt lelépett az emelt pástról és a hátára esett, de szerencsére nem történt baja, sőt a felállás után rögtön egylámpás tust adott.

A mérkőzés egyik fontos párharca volt a következő, amelyben Szatmári Diego Occhiuzzival csatázott. Az olasz magabiztosan ment előre, Szatmári viszont egy darabig nem találta a ritmust, de küzdött-harcolt, aminek az lett az eredménye, hogy többször sikerült eltalálnia ellenfelét, így csak három tussal kapott ki, vagyis összességében maradt a magyaroknál az előny.

Ezután Gémesi döntetlent ért el Samelével szemben, majd Szilágyi kikapott egy tussal Occhiuzzitól, aki ellen a londoni olimpia - számunkra győztes - döntőjét vívta, de lényeges volt, hogy a párharc végére tudott újítani. Az olaszok 22-23-nál vezettek először, majd 22-24-re módosult az állás, de Szilágyi három szép akcióval zárta az asszót, így pedig visszavette a vezetést.

A következő párban Szatmári 5-0-val küldte pihenni Montanót, azután Gémesi döntetlent vívott Occhiuzzival, Szatmári pedig 5-3-ra verte Samelét. A magyar kardozó jobb combja egy akció során megsérült, a támadások közben gyakorlatilag bicegett, de így is tudott két tust adni a végén, amivel válthatta Szilágyit. A kilencedik párban Montano kissé felzárkózott 40-32-ről, de 41-37-nél Szilágyi három szép akciót hajtott végre, nem sokkal később pedig - két Montano-tus után - az utolsó találatot is bevitte, így meglett a magyar továbbjutás. A csapatból Szatmári plusz néggyel, Szilágyi és Gémesi plusz eggyel zárt.

Az elődöntőben Szilágyi Áronék Dél-Koreával találkoznak majd.

Eredmények:

a 16 között:
Magyarország-Ukrajna 45-39

negyeddöntő:
Oroszország-Franciaország 45-34
Németország-Egyesült Államok 45-41
Koreai Köztársaság-Románia 45-37
Magyarország-Olaszország 45-39

(Fotó:molcsapat.hu)