Jump to content

Evander Holyfield fia fényes jövő előtt áll - videó

2014. 09. 10. 10:05

Evander Holyfield az egykori legendás ökölvívó igazán büszke lehet fiára, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy az alma nem esett messze a fájától. Elijah Holyfield jóllehet nem a szorítók világát választotta, számára nagyobb tér kell a kiteljesedéshez, talán ezért is választotta sportágának az amerikaifutballt. Viszont úgy tűnik, hogy ő is tehetséges atléta, ahogy a papa volt, ezt nemrég bizonyította is.

Evander Holyfield az ökölvívás egyik emblematikus figurája. Négy világbajnoki címet nyert pályafutása alatt, de mégsem erről maradt mindenkinek emlékezetes, hanem arról, hogy ő az a bunyós, akinek Mike Tyson kiharapott egy darabot a füléből. Holyfield amúgy a szorítókon kívül sem lazsált, 11 gyermeke van hat feleségtől. Az egyik fia úgy tűnik örökölte édesapja sporthoz való affinitását, ám Elijah nem az ökölvívást választotta, hanem az amerikaifutballt. A fiatal Holyfiled a Georgia-i Woodward Academy nevű gimnázium tanulója, ahol jelenleg harmadikos. Első mérkőzése igazán jól sikerült, ugyanis nem kevesebb, mint hét (!) touchdown-t szerzett így alaposan kivette a részét a 45-13-ra megnyert találkozóból. Elijah

Holyfieldnek komoly jövőt jósolnak, két éve van még a középiskolában, ám már most 15 helyről keresték meg továbbtanulási és ösztöndíj ajánlattal, természetesen jobbnál jobb egyetemek kopogtatnak az ajtaján. Amennyiben a kis Holyfiled ilyen mennyiségben szórja a touchdownokat, úgy nem esik majd nehezére kibújni az apja árnyékából.

Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:rivals.com)