Jump to content

2020: A baseball visszakerülhet az olimpiai programba?

2014. 09. 18. 09:44

Az Ázsiai Olimpiai Bizottság elnöke, Ahmas Al-Fahad Al-Sabah sejk szerint a baseball-nak minden lehetősége meglenne arra, hogy már a 2020-as tokiói játékokra visszakerüljön a programba. Ám ez nagy valószínűséggel csak komoly és súlyos sportdiplomáciai csatározások után következhet be.

A komoly presztízzsel bíró ázsiai szervezet elnöke, aki a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségét is vezeti, azt mondta a Reutersnak adott interjújában, hogy Tokióban minden infrastrukturális lehetőség adott arra, hogy a baseballt is beillesszék a 6 év múlva esedékes nyári olimpiai játékok programjába.

A baseball, és női változata, a softball 1992 és 2008 között az olimpiai program része volt, ám a NOB 2005-ben egy titkos szavazáson kizárta a 2020-as 2024-es játékok programjából. A baseballt támogatók a birkózás és a squash sportágakkal harcoltak a szereplés jogáért, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a birkózást mentette meg,

2005-ben a baseball volt az első sportág a lovaspóló 1936-os kizárása óta, mely kiszorult az olimpiáról.

A sejk azt is hozzátette, hogy az olimpia, mint a sportok vezető eseménye és Tokió, mint házigazda egyaránt "boldog lenne, ha a baseball visszatérne a programba".

Jelenleg egy sportágnak 7 évvel az olimpia előtt zöld utat kell kapnia a programban, ám a jelenlegi NOB-elnök, Thomas Bach ezt a szabályt meg akarja szüntetni, és feltett szándéka, hogy a jelenlegi 28 sportágnál többet szerepeltessen az olimpián, a sportágon belüli versenyszámok átvariálásával és csökkentésével.

(szp)

(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó: sportagvalaszto.hu)