Jump to content

Női kézilabda: merre tartunk? - 1. rész

2014. 12. 20. 14:50

"Magyarország a 10 millió szövetségi kapitány országa." A fotelból minden szurkoló látja, hogy kinek kellene, illetve nem kellene a pályán lennie, és magában mindenki lemondatta legalább háromszor az aktuális edzőt, majd a következő, győztes meccs után Napoleón elé helyezi a világtörténelem stratégáinak rangsorában. Nincs ez másként a kézilabdában sem, a holnap befejeződő női kézilabda Európa-bajnokság kapcsán a kézilabda szövetségi kapitányok helyzetéről és megítéléséről ejtünk néhány szót - a szokásostól eltérően kicsit szubjektívabb formában.

A női válogatott a néhai Karl-Erik Böhn vezetésével 2012-ben harmadik lett a szerbiai Európa-bajnokságon. Sajnos soha nem tudhatjuk meg, hogy az ő irányításával hova juthattunk volna el. Ezt követően, egyfajta tűzoltóként érkezett Hajdú János, és vele a szerbiai világbajnokság 8. helye, majd a szövetség - bár külföldi jelöltek is voltak - a már majdnem visszavonult Németh Andrást kérte fel kapitánynak. A szurkolók részéről a bizalom maximálisan megvolt, és talán még ma is megvan. Németh András elméleti tudása megkérdőjelezhetetlen, a 2000-es évek elején a Fradival sikert sikerre halmozott, majd a Hypo trénereként sem vallott szégyent. Az Eb-n most megszerzett 6. hely - főleg Görbicz nélkül, és a mutatott játékot tekintve - a realitás. Mégis talán lehet némi hiányérzetünk a padról érkező "segítség" minőségével kapcsolatban. Ezen hiányosságra a dánok elleni mérkőzés mutatott rá, amikor az ellenfél - a gyakorlatilag már mindenki által ismert módon - taktikailag a földbe döngölt minket. A játékosok magabiztossága, vállalkozókedve - pont azok az erények, amelyeket Böhn mesterien ki tudott hozni a játékosokból, és elhitetni velük, hogy mindenre képesek - a norvég meccset leszámítva minimális volt.

Nem tisztünk eldönteni azt a kérdést, hogy külföldi kapitány kell-e a válogatott élére, vagy sem. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy mind klubszinten, mind válogatott szinten az utóbbi évek nagy sikereit külföldi edzők szállították: a Győr sorozatban 7 elbukott kupadöntő után Bajnokok Ligáját nyert Ambros Martinnal, majd a következő évben meg is védte címét, a válogatott pedig 2012-ben Böhnnel lett bronzérmes. Ezek az edzők taktikailag nagyon felkészültek, az ellenfélről a lehető legtöbb információt összegyűjtve dolgozzák ki a taktikájukat, és képesek saját fanatizmusukat játékosaikra úgy átvinni, hogy a játékosok győzelembe vetett hite a legnehezebb pillanatokban sem inog meg. A magyar kézilabda sikersportág. Sikersportág volt 20 évvel ezelőtt, sikersportág ma, és nagy valószínűséggel - csakúgy, mint a vízilabda - 20 év múlva is sikersportág lesz. A kérdés az, hogy a korábban nagy sikereket elérő, nagy tapasztalattal bíró magyar edzők képesek-e még tanulni, napról napra fejlődni, nyitottak-e a Magyarországon dolgozó külföldi kollégákkal való együttműködésre. Ha a válasz igen, akkor tekinthetjük úgy ezt a 6. helyet, mint egy, a riói olimpia - és az esetleges éremszerzés - felé vezető első állomást. Ha nem, akkor a szövetségnek - bármennyire is teljesítette a válogatott a célkitűzést - más alternatívákban is gondolkodnia kell.

(bb)

(Forrás: sportrajongo.hu; fotó: sportrajongo.hu/frisshir.tk/kezilabdalive.hu)