A magyar szövetség vasárnapi közleménye alapján a csapat 36 fővel kezdi meg a felkészülést jövő pénteken a káposztásmegyeri Jégpalotában. Rich Chernomaz szövetségi kapitány egyelőre nem számíthat a finn másodosztályban még érdekelt Sebők Balázsra, aki április 8-a után térhet haza. Nagy Gergő, Vas János és Vas Márton klubjai még versenyben vannak a külföldi rájátszásokban, az ő csatlakozásuk, illetve vb-szereplésük egyelőre bizonytalan.
Ami a honosítás előtt álló játékosokat illeti, Sarauer és Banham feltehetőleg a vb előtt megkapják a magyar útlevelüket, így nem lesz akadálya, hogy szerepelhessenek Krakkóban. A kapitány a MOL Ligából 12 játékost hívott meg, a keretben a szezont triplázással záró Miskolci Jegesmedvéket képviselik a legtöbben, szám szerint hatan.
A Chernomaz és stábja által kialakított programban három tesztmérkőzés szerepel: április 8-án Bécsben és két nappal később a budapesti Tüskecsarnokban Ausztria lesz az ellenfél, ugyanitt 12-én Szlovéniával is játszik a válogatott.
A magyar válogatott bő kerete:
kapusok: Bálizs Bence (Miskolci Jegesmedvék), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (mindkettő Fehérvár AV19)
hátvédek: Gőz Balázs (Miskolc), Gröschl Tamás, Mestyán István, Pozsgai Tamás (mind Dab.Docler), Kiss Dániel (Újpest), Orbán Atila, Reiter Attila, Szirányi Bence, Tokaji Viktor, Varga Arnold (mind Fehérvár), Vas Márton (Löwen Frankfurt, német)
csatárok: Azari Zsolt (Dab), Frank Banham, Bartalis István, Benk András, Erdély Csanád, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Magosi Bálint, Andrew Sarauer, Sárpátki Tamás, Sikorcin Ladislav, Vincze Péter (mind Fehérvár), Berta Ákos (Debreceni HK), Hajós Roland, Tyler Metcalfe, Nagy Krisztián, Tóth Adrián (Miskolc), Hári János (MODO, svéd), Nagy Gergő (Kalamzoo Wings, amerikai), Sebők Balázs (Kaajanin Hokki, finn), Sofron István (Krefeld Pinguine, német), Vas János (Slavia Praha, cseh)
Krakkóba a tervek szerint április 17-én, pénteken utazik a küldöttség. Az április 19-től 26-ig tartó divízió 1/A világbajnokságon sorrendben Japán, Kazahsztán, Olaszország, Ukrajna és a házigazda Lengyelország lesz az ellenfél.
(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:nso.hu)