"Sok sérültjük volt ebben a szezonban, ám közülük többen felépültek - kezdte a Kiel bemutatását Xavi Sabaté vezetőedző a veszprémiek honlapján. - Kölnben minden csapat komoly játékerőt képvisel, az elmúlt két évben megtapasztalhattuk milyen nehéz a Final Fourban játszani. Szerintem nincs favoritja a négyes döntőnek, mivel az összes csapat nagyon erős, így mindegyik mérkőzés kimondottan kemény lesz, és bármi megtörténhet ezek során" - folytatta a spanyol tréner, aki szerint a Kiel erejét már az jelzi, hogy ez lesz a hatodik Final Fourja.
Sulic Renato, a veszprémiek beállósa - aki pénteken tette le a magyar állampolgársági esküt - elmondta, már a sorsolás előtt is érezte, hogy a Kielt kapják. "Biztos, hogy kemény meccs lesz, de a másik két csapattal szemben is az lenne. A Final Fourban nem igazán számít már, hogy ki ellen játszol, hiszen minden résztvevő szinte ugyanolyan erős. A lényeg, hogy még két meccset megnyerj a Bajnokok Ligájában."
A Kiel és a Veszprém a BL mostani kiírásában már a csoportküzdelmek során is találkozott egymással. Október 17-én a Veszprém Arénában 29-27-re győzött a magyar bajnokcsapat, míg december 6-án Kielben egy góllal, 25-24-re a németek nyertek. A Kiel búcsúztatta a nyolcaddöntőben a Szegedet 65-62-es összesítéssel, majd a nyolc között a címvédő Barcelonát ejtette ki. Tavaly szintén a legjobb négy között csapott össze a két együttes, a Veszprém 31-27-es győzelme akkor azt jelentette: a magyar csapat története első döntőjét játszhatta azóta, hogy Final Fourt rendeznek a legrangosabb európai kupasorozatban.
A Final Fourt a május 28-i hétvégén rendezik Kölnben.
A Final Four programja:
május 28., szombat:
elődöntő:
KS Vive Tauron Kielce (lengyel) - Paris Saint-Germain (francia) 15.15
THW Kiel (német)-MVM Veszprém 18.00
május 29., vasárnap:
bronzmérkőzés 15.15
döntő 18.00