Jump to content

Kézi BL: döntős a Győr!

2016. 05. 07. 18:30

A női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében a Győr 21-20-ra legyőzte a címvédő montenegrói Buducsnoszt Podgoricát, és bejutott a vasárnapi fináléba. Érdekes, de a Papp László Budapest Sportarénában rendezett eseményen nem volt telt ház, mintegy nyolcezer néző látta a helyszínen a mérkőzéseket. 

 

Több mint öt és fél percet kellett várni az első gólra, a győriek pedig csak a hetedik percben találtak be, és a 18. percben vezettek először (5-4). A norvég Sulland büntetőivel az első félidő második felében előbb két, majd három gól volt a különbség (10-7), de a továbbiakban is a két csapat védőteljesítménye játszotta a főszerepet, ebben a játékelemben pedig az ETO volt hatékonyabb.

A második felvonás elején lendületes, pontos támadójátékának köszönhetően - Raicsevics és Neagu duplájával - három perc alatt fordított a Buducsnoszt 11-8-ról 11-12-re, ellépni azonban nem tudott. A rövidzárlatot követően a Győr visszavette a vezetést, és a 43. percben Broch indításgólját követően ismét három volt a differencia (17-14).

A hajrá felé közeledve egyre nőtt a feszültség a pályán, így egyre több volt a játékmegszakítás, de az osztrák bírópáros jól vezette a meccset. Védekezésben Grimsbö kapus, támadásban többek között a brazil Amorim mutatott be bravúrokat a rendkívül izgalmas végjátékban, és mivel az utolsó támadásait mindkét együttes elrontotta, a Győr egy gólt megőrzött előnyéből (21-20). A montenegróiak legjobbja a világ legjobbjának kétszer megválasztott román balátlövő, a hat gólos Cristina Neagu volt.

A vasárnapi fináléban a magyar együttes a macedón Vardar Szkopjét legyőző román CSM Bucuresti együttesével játszik. 

A győriek eddig kilenc alkalommal játszottak döntőt a nemzetközi porondon: az EHF Kupában négyszer (1999, 2002, 2004, 2005), a KEK-ben egyszer (2006), a Bajnokok Ligájában kétszer (2009, 2012) vesztettek, de legutóbbi két BL-fináléjukat (2013, 2014) megnyerték.

Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője a meccs után úgy nyilatkozott, hogy nem engedtek könnyű gólokat az ellenfélnek, amely támadásban hihetetlenül erős. Sikerült őket húsz gólon tartani, ez nagyon fontosnak bizonyult a győzelem szempontjából - tette hozzá. "A Magyar Kupa négyes döntőjében hasonlóan magas színvonalú meccseink voltak a közelmúltban, így felkészültünk a kemény, nehéz elődöntőre" - hangsúlyozta a spanyol tréner, aki kiemelte: mindkét együttes túlságosan tisztelte a másikat a rendkívül magas színvonalú találkozó elején.

"Fantasztikus eredményt értünk el, nagyon elégedett és boldog vagyok" - mondta a sajtótájékoztató végén.

A vasárnapi döntőben a magyar együttes CSM Bucurestivel játszik, miután a román csapat legyőzte a Vardar Szkopjét.

Bajnokok Ligája, nők, elődöntő:

Győri Audi ETO KC - Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 21-20 (11-8)

A Győr gólszerzői: Löke 4, Sulland 4/4, Groot 4, Amorim 3, Kovacsics 2, Görbicz 1, Hársfalvi 1, Knedliková 1, Broch 1

A másik elődöntőben:

CSM Bucuresti (román)-Vardar Szkopje (macedón) 27-21 (14-9)

Vasárnap:

a 3. helyért 15.15

döntő 17.45

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)