Jump to content

Atlétika: az IAAF új rendszert vezetett be az oroszoknak

2017. 01. 05. 07:19

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) új feltételrendszert alakított ki azoknak az orosz versenyzőknek, akik indulni szeretnének nemzetközi viadalokon.

 

 

Közleményében az IAAF kiemelte, hogy az orosz szövetség felfüggesztése nem változott, így az ország atlétáinak kérvényt kell benyújtaniuk ahhoz, hogy független színekben részt vehessenek a versenyeken.

A nemzetközi szövetség azt is jelezte, hogy január elsejétől 60-ra bővült azon orosz atléták köre, akik pályázhatnak. Az IAAF ugyanakkor hangsúlyozta, ez nem jelenti azt, hogy ezek a sportolók meg is kapják a versenyengedélyt, csupán a kérvényezésre jogosultak.

A nemzetközi szövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy 200 olyan atléta van, aki a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által felkért McLaren-bizottság nyomozása szerint érintett az elmúlt évek doppingbotrányában, s esetükben jelenleg vizsgálatot folytatnak.

Az új kritériumokkal némileg könnyítettek az orosz versenyzők helyzetén, ugyanis tavaly még csak azoknak volt esélyük versenyengedélyt kapni, akik Oroszországon kívül éltek, az idei évtől azonban ez már nem feltétel.

Az orosz atléták számára az egyik kitétel, hogy bizonyítsák: nem volt közük közvetlenül – tudtukkal, vagy anélkül – ahhoz, hogy az Orosz Atlétikai Szövetség nem megfelelő doppingellenes rendszert működtetett.

Ezen felül a sportolók igényléseinél megvizsgálják majd, hogy az adott versenyző segítői közül – edző, orvos, stb. – bárkinek volt-e köze doppingvétséghez a múltban, s azt is, hogy egy adott időn belül hány alkalommal tesztelték az illetőt, esetleg eltelt-e hosszabb idő, amikor nem ellenőrizték. Szintén ellenőrzi majd a kérelmeket elbíráló bizottság, hogy találtak-e bármilyen gyanús, atipikus eredményt a mintákban, vagy az atléta biológiai útlevelében korábban, ami további kivizsgálásra szorult, továbbá, hogy bármelyik mintája újravizsgálás előtt áll-e.

Az IAAF a közleményében jelezte, hogy az első nagy verseny, amelyen az új előírások teljesülése mellett részt vehetnek majd az orosz sportolók, a márciusi fedett pályás Európa-bajnokság lesz, majd nyáron a londoni világbajnokságon is ezek a feltételek lesznek érvényesek. A nemzetközi szövetség azt is hangsúlyozta, hogy az egynapos versenyekre a jövőben is a viadal rendezői hívják meg az atlétákat.

Az orosz szövetséget a botrány miatt már 2015 novemberében felfüggesztette az IAAF, tavaly nyáron pedig fenntartotta döntését. A riói olimpián csupán egyetlen orosz atléta, az Egyesült Államokban élő távolugró, Darja Klisina szerepelhetett, akinek a versenyengedélye az idei évre is érvényes. Mellette az akadályfutó Julija Sztyepanovának, a doppingbotrány kirobbantójának van semleges státusza, aki a tavalyi szabadtéri Európa-bajnokságon futhatott, a riói olimpián azonban nem engedték szerepelni.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)