A magyar és a chilei csapat történetének első mérkőzését Jamali Iman és Juhász Ádám is két góllal kezdte (4-1), de az ellenfél hamarosan felzárkózott (7-6). A védekezésre egyik csapat sem fordított sok figyelmet, az első negyedóra végén Jamali már öt lövésből öt találatnál járt, neki köszönhetően ismét megnyugtatónak tűnő különbség alakult ki a felek között (12-8).
A játék képe a folytatásban sem változott jelentősen, de a támadásban előfordult magyar pontatlanságok miatt a szünetig nem tudta növelni előnyét Javier Sabaté szövetségi kapitány együttese (17-14).
A második felvonásban folytatódott az adok-kapok, amelyben a chileiek - akik igyekeztek minél gyorsabban kézilabdázni - továbbra is tartották magukat (21-19). A magyarok emberhátrányban voltak eredményesek, ellenfelük az üres kapuba talált be, de a hatékony védekezés továbbra is hiányzott a játékból, ezen a kapusteljesítmények sem tudtak számottevően segíteni.
A hajrában az addigi legnagyobb különbség alakult ki (32-27), és végül viszonylag szoros, de megérdemelt sikert aratott a magyar együttes. A chileiek legeredményesebb játékosa Erwin Feuchtmann lett kilenc góllal, Rodrigo Salinas hatszor volt eredményes.
Eredmény, C csoport, 3. forduló:
Magyarország-Chile 34-29 (17-14)
Rouen, 600 néző, v.: Bualluka, Kenisszi (tunéziaiak)
lövések/gólok: 51/34 (67%), illetve 52/29 (56%)
gólok hétméteresből: 4/4, illetve 4/3
kiállítások: 10, illetve 2 perc
Magyarország:
Fazekas - Harsányi 1, Balogh Zs. 1, Bánhidi 4, Császár 4, Jamali 7, Juhász Á. 5. Cserék: Mikler (kapus), Szöllősi, Schuch, Ligetvári 1, Gulyás 2, Zubai, Ancsin 3, Bodó 1, Lékai 5