Jump to content

Hangáék a Galatasaray-t is legyőzték

2017. 03. 31. 23:59
A Galatasaray oroszlánbarlangjában győzött péntek este a Baskonia, amelynek csapatkapitánya, Hanga Ádám ezúttal is kivette a részét a győzelemből. Hanga 24 percet töltött a pályán, 11 pontja, 7 gólpassza, 3 lepattanója és egy szerzett labdája 24-es VAL-t ért a találkozó végén.
 
 
 
 
A magyar kosaras és csapata fontos meccs előtt állt az Euroliga alapszakaszának utolsó előtti fordulóját megelőzően. A Panathinaikosz elleni vereséggel ugyanis a hetedik helyre szorultak a táblázaton, ami azt jelentette, hogy jelen állás szerint a Reallal vagy a CSKA-val találkoznak a rájátszás első körében. Ennek esélye azonban csökkent valamelyest péntek este, hiszen nem kis részben Hangának köszönhetően, simán győztek a török oroszlánbarlangban.
 


A magyar válogatott és a spanyol együttes csapatkapitánya már az első negyedben megmutatta magát. A játékrész derekán kevesebb mint fél perc alatt öt pontot szórt, előnyét pedig már nem engedte ki kezéből a Baskonia. A félidőben már 16 pont volt közte (44-60), és bár a szünetet követően visszatornázták magukat valamelyest a törökök, a kiválóan triplázó spanyol gárda magabiztosan, 103-80-ra győzött.

Hanga Ádám 24 percet töltött a pályán, 11 pontja, 7 gólpassza, 3 lepattanója és egy szerzett labdája 24-es VAL-t ért a találkozó végén.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: twitter)