Jump to content

Ez Chernomaz vb-kerete

2017. 04. 19. 15:03

Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint nehéz és kiegyenlített torna vár a magyar jégkorong-válogatottra a szombaton kezdődő kijevi divízió I/A világbajnokságon.

 
 
A szövetségi kapitány az elutazás előtti szerdai sajtótájékoztatón ismertette 22+1 fős utazó keretét, amelyből meglepetésre kimaradt három honosított játékos, Kovács Bronson Zoltán, Bodó Christopher és Orbán Brance. Chernomaz elmondta, a csapat melletti elköteleződés számít, hogy mit tesz a nemzeti együttesért az adott játékos, és nem az, hogy honnan érkezett. A szakmai stáb döntésének értelmében a bő keretből rajtuk kívül a kapus Hetényi Zoltán, illetve Kiss Dániel, Pozsgai Tamás és Reisz Áron nem került az utazók közé.

"Folyamatosan értékeltük, értékeljük a játékosokat az edzéseken és a mérkőzéseken is. Figyeljük, hogy hogyan reagálnak egymásra, milyen a kapcsolatuk, és mit tesznek hozzá a csapathoz. Ezek alapján hozzuk meg a döntésünket" - fejtette ki az 53 esztendős kanadai szakember.
 


Chernomaz kitért a felkészülésre is, amely alatt az A-csoportos svédektől 4-0-ra, a vb-ezüstérmes finnektől 6-1-re, míg a szintén A-csoportos szlovénektől 5-3-ra kapott ki Budapesten a csapat. Celjében is megmérkőzött a magyar együttes a szlovén csapattal, ott 2-1-re győztek a házigazdák.

"A felkészülésnél soha nem az eredmény a legfontosabb, hanem a tapasztalatszerzés, hogy hogyan kezelnek nyomás alatt egyes játékosok bizonyos szituációkat, milyen döntéseket hoznak. Vannak sérültek, de ennek akad jó oldala is, hiszen így lehetőséget tudunk biztosítani fiataloknak, akikben nagyon hiszek. A játékosoknak érezniük kell a bizalmat, így minden összecsapás megnyerhető." - fogalmazott.

A magyar csapat a vb-t a házigazda ukrán válogatott ellen kezdi meg szombaton, majd jövő héten az osztrák, a dél-koreai, a lengyel és a kazah együttessel csap össze. A két legjobb feljut a 16-os világelitbe, az utolsó kiesik a divízió I/B-be.

"Látjuk azt, hogy nagyon kiegyenlített csoport lesz, nehéz ellenfelekkel. A kazahok például honosítottak néhány játékost, ők az esélyesei a tornának" - hangsúlyozta a szövetségi kapitány. Hozzátette, mindig az aktuális mérkőzésre koncentrálnak, most az első találkozóra, amely mindig nehéz, ezúttal pedig különösen, hiszen rögtön az első körben a házigazdával találkozik a magyar válogatott.

Hári János, a válogatott játékosa kiemelte, jó a hangulat a csapatban, mindenki keményen dolgozik.

"Mindannyian váruk az utazást, hogy megérkezzünk Kijevbe és elkezdjük a meccseket. Sosem tudjuk, hogy nyerünk-e egy adott találkozón, de a legjobbunkat nyújtjuk" - nyilatkozta a csatár. A szövetségi kapitányhoz hasonlóan ő is a kazahokat nevezte a legerősebb ellenfélnek. Hozzátette ugyanakkor, hogy mivel velük játszanak utoljára a magyarok, így arra a találkozóra még nem koncentrálnak. - "A házigazda ukránok elleni összecsapás nagyon fontos lesz, egy ottani jó eredmény nagy nyomást vehet le a vállunkról."

Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője bejelentette, szombaton a Barba Negrában megnyitja kapuit a szurkolói falu, ahol a drukkolók közösségben, óriáskivetítőkön követhetik a találkozókat.

A sajtótájékoztatót követően bemutatták a "Gyerünk, gyerekek! A magyar jégkorongcsoda" című dokumentumfilmet, amelyet a mexikói Francisco Escalante rendezett, s a nemzeti csapat felkészüléséről szól. A filmet a nagyközönség először szerdán 18 órakor a Sport 1-en láthatja.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)