Jump to content

Vizes vébé: íme a magyar nyíltvízi úszócsapat - lányok

2017. 07. 06. 15:20

Az egyéni számokban világos a képlet, a váltó összetételéről azonban egyelőre nem döntött a szakvezetés. A csapatot Gellért Gábor szakágvezető mutatta be a vizes világbajnokság hivatalos oldalának, a fina-budapest2017.com-nak.

OLASZ ANNA (10 km és 25 km)

„A nők közül a legesélyesebb arra a csapatból, hogy kiugró eredményt érjen el. Mindkét számban, 10 és 25 km-en is pontszerzést várok tőle. Egyre jobb az állóképessége, egyre jobb formának örvend, vagyis sok örömet szerezhet a magyar szurkolóknak. Két éve, Kazanyban a leghosszabb távon ezüstérmes lett, de mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy nagyon erős lesz a mezőny Füreden.”

SÖMENEK ONON KATA (10 km és 25 km)

„Elsőbálozónak számít, már az nagy meglepetés volt, hogy kivívta az indulási jogot, főleg két számban, bár a felkészülési versenyeken, például Cipruson és Izraelben jó eredményeket ért el. Tavaly ötödik lett a junior Európa-bajnokságon. A Turi-Krajnyák edzőpáros vezetésével remek munkát végez, ennek ellenére első felnőtt vb-jén a tisztes helytállás lehet a célja.”

NOVOSZÁTH MELINDA (5 km)

„Ilyen téttel bíró nemzetközi versenyen még nem indult, a junior Eb-t is ki kellett hagynia sérülés miatt. Elsősorban a rutinszerzés lesz a feladata, tény viszont, hogy nagyon gyors, kiválóak a véghajrái, így ha az élbollyal tud tartani, bármi megtörténhet.”

JUHÁSZ JANKA (5 km)

„Sömenek Onon Katához és Novoszáth Melindához hasonlóan ő is most szembesül majd először nagy felnőtt mezőnnyel, ehhez pedig még hozzá kell szoknia. El kell ugyanakkor mondanom róla, hogy – bár medencében, a 4x200-as váltóban is szerepel – a nyílt vízre termett, sokra hivatott versenyző, aki junior Európa-bajnok és junior vb-ezüstérmes. Sokat fogunk még hallani róla.”

(Forrás: sportrajongo.hu/fina-budapest2017com; fotó: sportrajongo.hu/index.hu/fina-budapest2017.com)