Bíró Attila, az Európa-bajnoki címvédő női együttes szakvezetője kiemelte: minden eddiginél hosszabb, keményebb és nehezebb felkészülés van csapata mögött. Meglátása szerint ott lehetünk a végelszámolásnál az Egyesült Államok és Görögország mellett. A vasárnapi első ellenfelet, Japánt nem fogják fél vállról venni, a franciákat kötelező legyőzni, a hollandok elleni – várhatóan a csoportelsőségről döntő – mérkőzés lesz a legnehezebb. A keretben szereplő két vébé-újonc a tavalyi olimpiai csapatban alapjaiban nem jelent nagy változást, a lányok kirobbanó erőben vannak, és további gyorsulás várható a következő napokban.
A világ- és Európa-bajnok Takács Orsolya nagy várakozással tekint ő maga is a hazai rendezésű vb elé, az Eb-aranyérmes Antal Dóra pedig az olimpiai –és világbajnoki aranyérmes amerikaikkal közös kétkapuzás hasznosságát emelte ki.
Märcz Tamásnál, a férficsapat szövetségi kapitányánál Szerbia, Olaszország és Magyarország a dobogóesélyes. A hétfői vb-nyitány, az ausztrálokkal vívandó meccs előtti helyzetről szólva a szakember úgy fogalmazott, hogy még "sok megoldandó feladat van, taktikai, technikai, vagy éppen a megfelelő formaidőzítés". Hozzátette: egy kis izgatottságot érez, de a formaidőzítés fázisa még tart, "olyanok a játékosok, mint a visszatartott versenylovak, de van még két-három nap, s ennek megfelelően haladunk".
"Most sem izgulok, motivál a hazai közönség, és az is, hogy a családom, a barátaim és a magyar szurkolók előtt, teltházas meccseken bizonyíthatunk" – mondta a csapat legfiatalabbja, az első vébé-szereplésére készülő Manhercz Krisztián.
Gór-Nagy Miklós, a válogatott egyik legidősebb, 2013-ban már aranyérmes játékosa arról beszélt, hogy a második világbajnoki cím megszerzése számára magasztos cél. "Jelenleg azonban az ausztrálokkal foglalkozunk, s a részcélokkal haladunk a nagyobb cél felé. Először a csoportot szeretnénk megnyerni, és még előtte az ausztrálokat szeretnénk egy jó meccsen megverni."
A férfiak Ausztrália után Olaszország és Franciaország válogatottjával szállnak vízbe, a nők számára pedig a japánokat követően Hollandia és Franciaország legjobbjai következnek a csoportkörben.