A Politico.eu – főleg politikai szempontokra épülő - hírösszefoglalója a budapesti és balatonfüredi rendezvényt a 2017-es év legnagyobb sporteseményének nevezi. Külön megemlíti Hosszú Katinkát, a következő két hét várhatóan egyik legnagyobb sztárját, „a multimilliomos, háromszoros olimpiai bajnokot, aki politikai képességeit egy nemzetközi profi úszószövetség létrehozásával akarja bizonyítani”.
A CNN amerikai hírtelevízió hosszabb riportot közöl a magyarok különös kapcsolatáról a vízilabdával. Riportjukban mind Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya , mind Decker Ádám világbajnok válogatott vízilabdázó elmondta, hogy gyerekkorukban ők is – mint minden vízilabdázó – olimpiai bajnokok szerettek volna lenni, és a mai gyerekek, akik most az uszodába járnak, szintén erről álmodoznak.
„Nekünk van a legtöbb olimpiai aranyérmünk, ezért ez egy hagyományosan közkedvelt sportág itt, az emberek szenvedélyesen érdeklődnek iránta” – mondja a szövetségi kapitány. Kiemelte, hogy a válogatott csapat iránti nagy várakozás a sportkedvelő társadalom és a média részéről nagy nyomást is jelent számukra: az emberek érmet, lehetőleg aranyat várnak tőlük, ugyanakkor nem lesz könnyű a dolguk, mert nagyon sok jó csapat van a világon.
Decker Ádám viszont elmondta: neki a közönség elvárása erőt ad. "Amikor a vízben játszom, körülnézek, és 8 ezer embert látok, érzem, hogy nyomás van rajtam. De számomra ez motivációt jelent, és nagy energiát ad a legnehezebb pillanatokban".