09:30 – Olaszország-Kanada (A csoport)
10:50 – Brazília-Kína (A csoport)
A világbajnokság első találkozóján a kazanyi vb-bronzérmese, a mindig veszélyes Olaszország és az idei Világliga Szuperdöntőjében kellemes meglepetést szerző, a görög Theocaris Pavlidis szövetségi kapitány által irányított Kanada csapott össze, melyen akár a csoportelsőség kérdése is eldőlhetett. Jobban kezdtek az észak-amerikaiak, Jessica Gaudreault parádézott a kapuban. 2-1 után azonban az olaszok egy 5-0-ás szakasszal robbantottak, így végül nagyon simán, 10-4-re nyertek.
A csoport másik mérkőzésén a Kazanyban 5. helyen záró kínaiak, valamint az ugyanitt 10. pozícióban végző Brazília csap össze.
12:10 – Új-Zéland-Spanyolország (B csoport)
13:30 – Dél-Afrika-Egyesült Államok (B csoport)
Egy a korábbiaknál erősebb új-zélandi válogatottra számíthatunk a világbajnokságon, ugyanakkor óriási meglepetés lenne, ha meg tudnák szorongatni a világ egyik legjobb csapatát, Spanyolországot. Az ibériaiak mindenképp javítani szeretnének a csalódást keltő kazanyi 7. és riói 5. hely után. Budapestről kellemes emlékeik lehetnek, hiszen 2014-ben itt lettek Európa-bajnokok.
Az amerikai válogatott játssza a nap negyedik mérkőzését, Dél-Afrika ellen. Adam Krikorian együttese olimpiai és világbajnoki címvédő, egyben friss Világliga-győztes. A csapat Magyarországon készült a világbajnokságot megelőzően, a miskolctapolcai tornát Magyarország, Ausztrália és Új-Zéland előtt nyerte meg, majd Egerben edzett a házigazda válogatottal. A dél-afrikaiak, akik Kazanyban a 16. helyen zártak, egy kiváló fejlődési lehetőségként tekinthetnek a mérkőzésre, a tisztes helyállás reményében.
17:30 – Hollandia-Franciaország (C csoport)
A tulipánosok nem lehettek ott Rióban, ami óriási csalódás volt számunkra, habár ezt csak saját maguknak köszönhették, hiszen az elbukott belgrádi Eb-döntő után a hazai pályán megrendezett olimpiai selejtezőt nem tudták megnyerni. A franciák feltörekvő csapatnak számítanak, Florian Bruzzo kapitány három éve Budapesten még a férfiválogatottat vezette, most a lányokkal érne el bravúrt – nyitányként a hollandok elleni szoros meccs már az lenne.
20:10 – Japán-Magyarország (C csoport)
A világbajnokság házigazda válogatottja a kellemetlen játékstílust magáénak tudó és folyamatosan fejlődő japánok ellen kezdi a tornát. Bíró Attila és a válogatott játékosai is eltökéltek is bizakodóak a rajt előtt, és a mérkőzéssel már kicsit a csütörtöki, hollandok elleni csoportrangadóra is készülnek.
Az Ázsia-bajnokságon jól szereplő japánoknak az lehet a célja, hogy megszorongassa a várhatóan telt ház előtt játszó, így egy kicsit az elején még görcsösebb magyar válogatottat.
18:50 – Ausztrália-Kazahsztán (D csoport)
A kazanyi világbajnokság negyedik helyezettje, az ausztrál válogatott Ázsia egyik vb-képviselőjével kezdi a tornát, győzelmi esélyekkel. A csalódást jelentő olimpiai 6. hely után mindenképpen előrelépnének a kenguruk, keretük némileg át is alakult Rió óta. Első ellenfelük vb-szereplése azért is volt lehetséges, mert az ázsiai kontinensről Kína már az olimpiai helyezésének köszönhetően kvalifikálta magát a tornára, így két pozíció is megüresedett: ezt követően az Ázsia-bajnokságról végül Japán mellett a kazah lányok jutottak ki a vb-re.
Az ausztrálok is részt vettek a miskolctapolcai nemzetközi tornán, azt követően pedig az elmúlt napokat Szolnokon töltötték – ahogyan korábban is, mikor Magyarországon jártak.
21:30 –Oroszország-Görögország (D csoport)
A nap egyik legélesebb mérkőzését este fél tíztől játssza az orosz és a görög válogatott. A Világliga Szuperdöntőjében bravúrokat és nagy összeomlásokat is bemutató oroszok rendkívül erős kerettel bírnak, és feldobhatja őket az, hogy a Kirishi nyerte idén az Euroligát.
A görög válogatottra mindenki – így például a magyar válogatott szövetségi kapitánya is – végső esélyesként, de legalábbis éremesélyesként tekint.
A meccs egyben nagy visszavágó is, hiszen a tavalyi, goudai olimpiai selejtezőn az oroszok verték meg büntetőkkel a görögöket a negyeddöntőben, elütve így őket a riói szereplés jogától.