Jump to content

Mindkét hokiválogatott a feljutás reményében várja a vb-t

2019. 04. 04. 16:32

Kemény és kiegyensúlyozott mezőny vár az április végén rajtoló nurszultani (asztanai) divízió I/A világbajnokságon a magyar férfi jégkorong-válogatottra, míg a nők számára a feljutás a cél a vasárnap kezdődő káposztásmegyeri vb-n - hangzott el a Magyar Jégkorong Szövetség sajtótájékoztatóján. 

 

Jarmo Tolvanen, a férfiak szövetségi kapitánya elmondta, elégedett a felkészülés programjával: pénteken Svédország lesz az ellenfél a Tüskecsarnokban, majd jövő héten Miskolcra költözik a csapat, ahol kétszer, szerdán és pénteken a lengyelekkel mérkőzik meg. Az utolsó héten újra Budapesten lesz az edzőtábor, és április 17-én Szlovéniával játszik a Tüskecsarnokban a válogatott.

Ezután Angliában két A csoportos ellenféllel, az olaszokkal és a britekkel találkozik a felkészülés végén. A világbajnoki keret április 24-én utazik el Kazahsztánba, ahol április 29. és május 5. között a házigazda kazah mellett a fehérorosz, a dél-koreai, a szlovén és a litván csapat lesz az ellenfele. Az első két helyezett játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

„A svédek elleni találkozó a fejlődés első állomása, lehetőség a határok kitolására – hangsúlyozta Tolvanen. – Finnként nem kedvelem őket, viszont nagyon szeretem, ahogy játsszák a jégkorongot.”

Kitért rá, a lengyelek elleni két meccs is segíteni fogja a csapatot az alkalmazkodásban, mivel új kapitánnyal és játékrendszerrel készülnek. „Jelenleg több kérdésem van, mint válaszom, ám bízom benne, hogy a szlovénok elleni budapesti, majd a két angliai meccs utánra, a folyamat végére több lesz már a válasz” – tette hozzá.

Elmondta, még nem teljes a keret, melyet jelenleg 25 mezőnyjátékos és négy kapus alkot. Az biztos, hogy két vagy három játékos a jövő héten csatlakozik, a távozókról pedig várhatóan még csütörtökön (ma) döntenek.

A világbajnokságról elmondta, remek körülmények és rendkívül kemény ellenfelek várnak csapatára. „Mindenki emlékezhet, tavaly hazai jégen milyen közel álltunk a feljutáshoz. Az esély mindig megvan, remélem, idén élni is tudunk vele” – fogalmazott.

Kitért a szlovák ligában edződött játékosokra, szerinte a MAC és a DVTK részvétele segít a magyar jégkorongnak.

Magosi Bálint, a válogatott játékosa úgy vélekedett, van esély pénteken a sikerre a svédek ellen, hisz egy meccsen bármi megtörténhet. „A stratégia begyakorlásán és alkalmazásán, a sorok összecsiszolásán van a hangsúly a felkészülésnek ebben a szakaszában, de mindenki győzelemre éhesen lép majd jégre a Tüskecsarnokban” – mondta.

Pat Cortina, a női válogatott szövetségi kapitánya elárulta, a legnagyobb kihívás számára az, hogy együttese nagyon fiatal, így a feladat másfajta megközelítést igényel tőle, mint a korábbi állomáshelyein. A kanadai-olasz szakember szövetségi kapitányként 2003-tól irányította a magyar férfi válogatottat, a feljutással végződő 2008-as divízió I-es világbajnokságon Szapporóban, majd a 2009-es svájci A csoportos vb-n is ő állt a kispadnál.

Cortina kiemelte: csapata tagjai nagyon koncentrált játékra képesek, bízik benne, hogy ezt vasárnaptól is bizonyítani fogják, amikortól az A csoportba, vagyis a világelitbe jutás céljával vesz részt az együttes a hazai rendezésű divízió I/A csoportos világbajnokságon. A káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban sorra kerülő tornán Ausztria, Dánia, Norvégia, Szlovákia és Olaszország lesz az ellenfél. Közülük két együttes jut fel, míg egy búcsúzik.

„Ahogy más világbajnokságok esetében is, a csapatnak meg kell küzdenie a nyomással, de mivel most hazai közönség előtt szerepelünk majd, ez még jelentősebb lesz. A felkészülésre és a saját játékunkra kell kitartóan odafigyelnünk, és nem annyira az eredményre” – fogalmazott. Hozzátette: a csoport nagyon kiegyenlített, minden meccs óriási kihívást jelent majd.

A torna mérkőzéseire ingyenes lesz a belépés, de lehet majd támogató jegyeket váltani, melyekkel a Máltai Szeretetszolgálat munkáját segítik a szurkolók. A vb-t a fenntarthatóság jegyében rendezik, így például a csapatoknak biztosított speciális kulacsok sem szennyezik a környezetet.

A sajtótájékoztatón elhangzott: először a női vb-k történetében lesz élő adás a mérkőzésekről az M4 Sporton, illetve az m4sport.hu weboldalon.

Svasznek Bence, az U18-as férfi együttes szakvezetője az április 14-én rajtoló divízió I/B-s székesfehérvári vb kapcsán elmondta: cél a feljutás, szeretnék, ha az április 20-án záruló viadalon az ő nyakukba akasztanák az aranyérmet.

A férfi válogatott vb-felkészülési programja:
Magyarország-Svédország, április 5., péntek, 19.00, Tüskecsarnok
Magyarország-Lengyelország, április 10., szerda, 19.00, Miskolc
Magyarország-Lengyelország, április 12., péntek, 19.00, Miskolc
Magyarország-Szlovénia, április 17., szerda, 19.00, Tüskecsarnok
Magyarország-Olaszország, április 20., szombat, 19.00, Coventry
Magyarország - Nagy-Britannia, április 21., vasárnap, 14.00, Milton Keynes

A női válogatott vb-programja (Káposztásmegyer, Vasas Jégcentrum):
Magyarország-Norvégia, április 7., vasárnap, 17.00
Magyarország-Szlovákia, április 8., hétfő, 17.00
Magyarország-Dánia, április 10., szerda, 17.00
Magyarország-Olaszország, április 12., péntek, 17.00
Magyarország-Ausztria, április 13., szombat, 19.30

(Forrás: sportrajongo.hu, m4sport, mti / Fotó: pixabay)