Jump to content

Hanga Ádám óriási eredménynek tartja a barcelonai győzelmet a bajnoki döntőben

2022. 06. 14. 13:24

Hanga Ádám óriási eredménynek tartja, hogy rögtön a spanyol kosárlabda-bajnokság döntőjének első mérkőzésén sikerült elvenniük csapatával, a Real Madriddal az FC Barcelona pályaelőnyét.

"Sorozatban a negyedik döntőmet játszom itt a spanyol bajnokságban. Hármat a Barca játékosaként, abból kettőt a Real ellen, és most fordítva - nyilatkozta az MTI-nek a magyar válogatott klasszisa. - Óriási eredménynek tartom, hogy sikerült elvennünk már az első mérkőzésen az FCB pályaelőnyét. Erős első félidőt produkált a csapatunk, és nekem is remekül ment. Szerdán hasonló jó mérkőzést szeretnénk játszani, aztán a párharc Madridban folytatódik."

A Real meglepően simán, 88-75-re nyerte meg a meccset, melyet az első félidőben döntött el, a nyitónegyed után ugyanis 13, a másodikat követőpen pedig már 18 ponttal vezetett. A fővárosiak fölényüket nem kis részben Hanga Ádámnak köszönhették, aki kiválóan játszott, 16 pontot és hat gólpasszt ért el, illetve egy lepattanót is begyűjtött.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó döntő második találkozóját szerda este 21 órától rendezik, ugyancsak Barcelonában.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay)