Kemény Ferenc neve összeforrt a magyar vízilabda utánpótlásával, hiszen edzőként és kapitányként a 1989 és 1997 közötti időszakban kiemelkedő sikereket ért el korosztályos csapataival. Ennek köszönhetőn tizenkét világversenyen állhattak.

Bár sosem vezette a felnőtt válogatottat, hatása annál mélyebb volt. Tanítványai közül 19-en váltak később olimpiai bajnokká, jelezve, hogy munkája nem csupán technikai felkészítés volt, hanem hosszú távú alapozás a kiemelkedő sportolói pályákhoz.
Nem csak edzőként volt meghatározó figura. Szigorúságával és egyben szeretetteljes, közvetlen stílusával egyaránt képes volt motiválni és formálni a fiatalokat, akikkel szoros, családias kapcsolatot ápolt. Legendás mondásai és a sport iránti szenvedélye sokaknál meghatározó élmény maradt.
Kemény Ferenc fia, Kemény Dénes a család kérésére január 8-án közölte, hogy édesapja már több mint egy hónappal ezelőtt elhunyt, békében távozott, és kérése szerint ezt az időszakot a család nyugalomban élte meg.
