Jump to content

Szolnokon is nyert a Galata

2016. 01. 28. 08:40

Akárcsak egy hete Isztambulban, hazai pályán is kikapott a Szolnok a török Galatasaraytól a férfi kosárlabda Európa Kupa középszakaszának negyedik fordulójában. Pedig az Olaj az első két negyed után még abszolút partiban volt, igazából az utolsó játékrészben úszott el a meccs, jóllehet azért a mérkőzés eselyese a török csapat volt, amelynek két legjobbja annyiba kerül, mint a komplett szolnoki keret.

 

A magyar bajnok fennállása során először jutott be a második számú európai kupasorozat középszakaszába, amelyben 1/2-es győzelmi mérleggel állt, mivel múlt héten 87-59-re kikapott a Galatasaray vendégeként. A törökök azzal a sikerükkel javították mutatójukat 2/1-re az N jelű kvartettben. Pór Péter vezetőedző gondjait fokozhatta, hogy a bombaformában játszó szerb Sztrahinja Milosevics lábfejsérülést szenvedett Isztambulban, és azóta is harcképtelen, míg Olekszandr Lipovij egészségi problémák miatt távozott. Az ukrán légiós helyére a napokban a horvát Goran Vrbanc érkezett.

A szolnoki meccs ott folytatódott, ahol a múlt heti abbamaradt: a fizikai fölényben lévő törökök agresszív védekezéssel és célratörő támadásokkal 6-1-re elhúztak, főként a szerb Vladimir Micov jeleskedett a palánkok alatt. Hamarosan a korábban 130 NBA-meccsen szerepelt Joey Dorsey is "beköszönt", így Pór Péter 7-15-nél időt kért. Ennek eredményeként a második negyed már 13-18-ról indult, majd Stanley Burrellnek köszönhetően kiegyenlítettek a hazaiak (21-21), sőt, a 17. percben már ők vezettek 28-25-re. A nagyszünetben 32-35 volt az állás.

A fanatikus közönségüktől hajtott Tisza-partiak a térfélcsere után is keményen tartották magukat, pedig Vojvoda Dávid levegőhöz is alig jutott Sinan Gülerrel a "nyakán". Mindkét oldalon sorra maradtak ki a helyzetek, óriási küzdelem zajlott a pályán, s a harmadik játékrészben csupán 25 pont született. A 45-47-ről induló zárószakaszban 6 szolnoki pontra 18 érkezett, a túloldalon Micov és az amerikai Blake Schilb szórta a kosarakat. Ebből a hullámvölgyből már nem tudtak kikászálódni az elfáradó házigazdák, így a Galata végül - a vártnál nehezebben, de - hozta a papírformát.

Az 1/3-as mérlegnél tartó Szolnok jövő szerdán az olasz Sassarihoz látogat.

Pór Péter vezetőedző úgy összegzett, hogy az isztambuli meccshez képest három negyeden át nagyobb erőbedobásra tudták kényszeríteni a Galatát, aztán elfáradtak. "A törökök a hajrában is sok támadólepattanót szedtek, koncentráltan játszottak, és ebben a mezőnyben már egy kétperces megingás is elég, hogy elússzon egy meccs" - tette hozzá.

Középszakasz (legjobb 32), N csoport, 4. forduló:

Szolnoki Olaj-Galatasaray (török) 54-74 (13-18, 19-17, 13-12, 9-27)

A magyar csapat legjobb dobói: Burrell 13, Wittmann 8

 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)