Jump to content

Erdei Zsolt folytatja, márciusban itthon bokszol

2014. 01. 15. 12:18

Erdei Zsolt szerda délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a január 31-ére tervezett mérkőzését ugyan lemondta, de nem hagy fel a bokszolással. A 39 éves ökölvívó megállapodott Rácz Félix menedzserrel, és március 8-án kötelek közé lép a kecskeméti gálán.

Március nyolcadikán, Kecskeméten lép ringbe legközelebb Erdei Zsolt, a meccsre ellenfele - aki egyébként külföldi lesz - még nincs, de pár nap múlva lesz. A mérkőzés tétje az egyik nagy szervezet, a WBO Európa-bajnoki félnehézsúlyú öve lesz.

Erdei hét év után bokszol ismét itthon, mint mondta, feltehetően utolsó mérkőzésén, hiszen egy meccsre kötelezte el magát, de ha a meccs jól sikerül, jó állapotban lesz utána is, akkor nem zárja ki a folytatást. „Nem akartam úgy befejezni, hogy még legalább egyszer nem mutatom meg magam a magyar közönségnek."

A világbajnok utoljára tavaly márciusban bokszolt, 33 győztes meccs után elvesztette veretlenségét, erősen vitatható pontozással ellenfelét, az orosz Gyenisz Gracsovot hozták ki győztesnek. Erdeinek akkor a visszavonulás is megfordult a fejében.

A május 31-én 40 éves magyar bunyóst azóta több ellenféllel is hírbe hozták, a boxrec.com adatbázisa alapján úgy tűnt, amerikai menedzsere, Lou DiBella le is kötötte a mérkőzést január végére Elvir Muriqivel. Erdei ezt először cáfolta, majd újra és újra ellentétes nyilatkozatok hangoztak el, teljesen komolytalanná téve a bokszolót.

foto:nemzetisport.hu

sportrajongo.hu/sportgeza.hu