Jump to content

Kozák Danuta: Együtt döntjük el, meddig is feszítsük a húrt

2014. 02. 17. 17:18

A kétszeres olimpiai bajnok kajakos Kozák Danuta az év eleji felkészülés közepén tart, de már „vágja a centit”, hiszen márciusban Portugáliába utazik edzőtáborba. Bízik benne, hogy ott már nem „csak” az úszás, futás, súlyzózás szerepel a programban, hanem végre vízre szállhat. „Jelenleg is készülünk a portugáliai edzőtáborra, az estéim nagy részét töltöm „sakkozzál”. Természetesen nem akarok sportágat váltani, és nem a hagyományos módon „játszom, inkább a táskámat próbálom a leggazdaságosabb módon megtölteni minden apró zug kihasználásával” – mondta az UTE klasszisa arról miként készül az edzőtáborba.

Felmerülhet a kérdés, vajon a felkészülés közben mennyire van kapcsolatban a többiekkel, mennyire követi az ő munkájukat? Danuta elárulta, nincsenek napi kapcsolatban, igazából a hírek hozzá is a médiából jutnak el. A tatai táborban beszélgetett a többiekkel, de nem követi a felkészülésüket, hiszen ilyenkor mindenki máshol tart még.

„Szerencsére semennyire nem befolyásol a mostani időjárás. Idén nem sikerült összeszednem semmilyen nyavalyát. A melegebb időnek jobban örülök, hiszen így mégis kellemesebb futni, mert nem kell annyira beöltözni és nem kell félnem a jegesebb csúszósabb talajtól sem” – mondta arról, a kiszámíthatatlan - és a betegségeknek kedvező - időjárás mennyire befolyásolja a munkáját.

Az edzőtáborral kapcsolatban leginkább azt a pillanatot várja, amikor végre beülhet a hajóba és ellökheti magát a stégtől. Jelenleg úgy érzi, ha ez bekövetkezik, Utána csak evez és evez, amíg csak bír.

„Nem sokat beszélünk itthon a munkáról, a penzumot, a módszereket Béla mondja meg. Azért persze a terhelés miatt az állapotomat rendszeresen ellenőrzi, figyeli, de ha valami miatt bizonytalan, akkor szoktuk átbeszélni, hogy pontosan meddig is feszítsük a húrt” – mondta azzal kapcsolatban, mennyit egyeztet otthon egy-egy napi program összeállításáról a kedvesével, Somogyi Bélával, aki nem mellékesen az edzője is.

Danuta általában sem szeret a rivaldafényben szerepelni, sokkal inkább az eredményeivel akar az újságok címlapjára kerülni. A héten azonban a Digi Sport műsorában beszélt az általa is reklámozott táplálék-kiegészítőkről, a téli alapozásról és új edzésmódszerekről is. Elárulta, jelenleg még tippje sincs, miként állhat össze a júliusi Európa-bajnokságra és az augusztusi moszkvai világbajnokságra az elmúlt években ismét verhetetlen női kajak négyes. Mindenesetre számunkra egy tag helye biztosnak tűnik benne. . .

foto:molcsapat.hu


sportrajongo.hu/molcsapat.hu