Jump to content

Nem lesz Eb-arany, Szilágyi Áron kikapott a 16 között

2014. 06. 10. 15:39

Elképesztően gazdag éremkollekciójából Szilágyi Áronnak csak az Eb-arany hiányzik. Az olimpiai- és világbajnok kardozó éppen ezért azzal a tudattal utazott ki a Strasbourgba zajló kontinenstornára, hogy megszerezze a még hiányzó medált. A számításait azonban a francia Rousset keresztülhúzta, ugyanis a 16 között legyőzte a magyar klasszist.

A strasbourgi Eb csoportszakaszából mind a négy magyar induló továbblépett, a torna honlapja szerint az olimpiai bajnok Szilágyi öt győzelemmel és egy vereséggel, Szatmári András és Gémesi 4/1-es, Decsi Tamás pedig 3/3-as eredménnyel.

A főtáblán az első körben, azaz a 32 közé kerülésért csak Decsinek kellett pástra lépnie, aki öt tussal verte a román Iulian Teodosiut. Ezután a tavaly Budapesten világbajnoki bronzérmes Szilágyival került szembe, de – a magyar szövetség tájékoztatása szerint – sérülés miatt feladta az asszót, mert a második együttes találatnál kifordult a bokája.

Így Szilágyi csatlakozott a legjobb 16 mezőnyéhez, amelybe korábban bejutott Szatmári (aki a német színekben versenyző Szabó Mátyást múlta felül), illetve a lengyel Adam Skrodzkin túllépő Gémesi.

Utóbbi aztán szép győzelmet aratott a fehérorosz Aliakszandr Bujkevics felett, míg Szatmári és Szilágyi kikapott. Előbbit a német Richard Hübers, Szilágyit pedig a francia Nicolas Rousset állította meg.

A tavalyi budapesti világbajnokságon bronzérmes Szilágyi rosszul kezdett, 0:4-nél adta az első tust, de ezután sem tudott igazán felpörögni, az egyperces szünetig 2:8-ra alakult az állás. A pihenőt követően, 4:11 után felcsillant a remény, mert a magyar kardozó 9:11-re, majd 10:12-re felzárkózott, ezután viszont már csak a francia vívó fejezett be eredményesen akciót. Szilágyi Áron így 10., Szatmári 16., Decsi pedig 31. lett az 58 fős mezőnyben.

Ami pedig Gémesi Csanádot illeti, ő később megnyerte a negyeddöntős asszóját is, így már biztosan érmet szerez. A 2013-ban vb-7. magyar kardozó mellett egyébként három orosz vívó került a legjobb négy közé.

(Fotó:molcsapat.hu)